Egyre több olyan hírt hallhatunk, amely a viselhető technológia robbanásszerű elterjedését vetíti előre. Egyes becslések szerint a tavalyi 750 millió dolláros piac évi 40 százalékos növekedéssel öt év múlva csaknem hatmilliárdosra duzzadhat. Azt tudjuk, hogy az egészségi állapotot megfigyelő eszközök, az operációs rendszerrel felszerelt karórák vagy az okostelefonként funkcionáló szemüvegek és fejpántok hogyan teszik egyszerűbbé és hatékonyabbá a mindennapi életet. Az viszont kérdéses, hogy a technológia milyen mértékben folyhat bele a munkavégzési folyamatokba, mennyire választhatják ketté a munkahelyi és a személyes életteret.
Az előnyöket talán nem kell részletezni. Egy testen viselhető készülék olyan munkakörnyezetbe is adaptálni tudja a számítógépes vezérlést, ahol addig korábban ez megoldhatatlan volt a kétkezi munkavégzés miatt, gondolhatunk itt a szerelőkre vagy raktárosokra. Ugyanakkor olyan helyzetben is rendkívül hasznos egy ilyen eszköz, ahol folyamatos összeköttetés szükséges a központtal, például egy mentőcsapat vagy egy sofőr esetében. Arról nem is beszélve, hogy például egy tanácsadó vagy ügynök nagyobb megszakítás nélkül számos információhoz hozzáférhet egy ügyféllel való beszélgetés során is. A határtalan innovációs lehetőségeknek azonban van egy kevésbé optimista megközelítése is.
Az alkalmazottakban felmerülhet egyfajta félelem vagy aggódás attól, hogy a vállalat által biztosított készülékek magánjellegű (pl. egészségügyi) adatokat továbbíthatnak róluk. Így elsősorban valószínűleg a saját használatra vásárolt készülékek terjednek el a közeljövőben, ami által ismét terítékre kerülhet a BYOD (Bring Your Own Device – „hozd a saját eszközödet”) témája. A munkavállaló hatékonyabban teljesíthet munkahelyén egy saját készülékkel, a vállalati adatok „exportálása” viszont több problémára ad lehetőséget. Már az okostelefonok elterjedése is számos technikai és biztonsági változtatásra kényszerítette a cégeket. Az IT-szektornak egy új, átlátható stratégiát kellett létrehoznia, amely többek között szabályozta a saját készülékeket érintő hozzáférési szinteket, meghatározta a titkosítási és adattárolási előírásokat vagy különböző szoftverhasználati szabályokat fektetett le.
A viselhető technológia elterjedése ugyanezen kérdések újragondolását és az életbe lépett előírások átstrukturálását eredményezheti, ugyanis a testhez szorosabban kapcsolódó készülékek sokkal személyesebbé teszik a tárolt adatokat, így a vállalatok még kevésbé tudhatják biztonságban a belső információikat. A jövőben a probléma általánossá válása útmutatást jelenthet a fejlesztőknek a készülékek funkcióit illetően. Valószínűleg az eszközök hozzáférési lehetőségeinek többfelé osztása vagy az egyes funkciók többszintű korlátozása megoldást jelenthet a szituációra, persze ezt is két irányból kellene folyamatosan ellenőrizni.
Ha a bizalmi kérdések tisztázódnak is, nem feltétlenül számolhatunk az eszközök munkahelyi elterjedésével. Ahhoz, hogy a cégek elengedhetetlen munkaeszközzé nyilvánítsák a viselhető készülékeket, meg kell győződniük arról, hogy növelni tudják az üzleti hatékonyságot. Viszont ha ez csupán annyiból fog állni, hogy megspórolják a mobiltelefonért való zsebbe nyúlás mozdulatát, a cégvezetők nem valószínű, hogy nyitni fognak az új eszközök irányába. Bizakodásra adhat okot, hogy – ahogy említettem – több olyan szakma is létezik, amely a gyorsabb és biztonságosabb munkavégzés reményében tárt karokkal várja az újításokat.