Szinte egymást érik a hulló arany ejtőernyők a távközlési és IT-szektorban, de korántsem csak ott. Egyes esetekben szinte bizarr módon a megsemmisített milliárdos piaci érték után kapott bónuszként jelennek meg az euró- vagy dollármilliós végkielégítések. Az arany ejtőernyő intézmény nem új keletű, több mint ötvenéves, de mostanában akad néhány igen szembeötlő példa.

A cégérték amortizálásáért már korábban is sok vezető menedzsert „jutalmaztak” arany esernyővel. A Blackberry és a Nokia vezetői is csatlakoztak e fura kis elitklubhoz, és az ő eseteik sincsenek híján az érdekes részleteknek.

A Nokia elkeseredett piaci harcáról és bukásáról, illetve ennek szomorú európai következményeiről már volt szó. A történet izgalmas főszereplője Stephen Elop távozó Nokia-vezér, aki a bekövetkezett események tükrében úgy tűnik, mintha csupán egy vargabetűt írt volna le a Microsoft és a Microsoft között azért, hogy leamortizálja és felvásárlásra alkalmassá tegye a Nokiát. Hogy ez előre kitervelt ejtőernyős akció volt csupán, vagy csak a körülmények szerencsétlen összjátéka, azt ilyen távolságból nem lehet komolyan eldönteni.

Annyi viszont tény, hogy Elop 18,8 millió eurós végkielégítést kapott „jól végzett” munkája után, és a Microsoftnál úgy beszélnek róla, mint Steve Balmer lehetséges utódjáról. Mindezt azok után, hogy a vezetése alatt harmadával csökkent a Nokia piaci értéke, és több ezer alkalmazottat el kellett bocsátania a cégnek. Mindenesetre a hardvergyártó-kapacitásra vadászó Microsoftnak nem jött rosszul az egykori partner ilyetén meggyengülése. Elop esete egyébként olyan nagy port kavart, hogy mag a finn miniszterelnök, Jyrki Katainen sem állta meg megjegyzés nélkül: „borzalmasnak” nevezte a végkielégítés összegét.

Kevésbé bizarr, de azért szintén érdekes eset a Blackberry vezetője, Thorsten Heins. A német származású kanadai topmendzser ugyan még nem hozta tető alá az üzletet, de 55 millió dollár üti a markát szerződése értelmében, ha feje fölül eladják a céget és ő munka nélkül marad. Komoly érdeklődője viszont már van: a kanadai milliárdos Prem Watsa 4,7 milliárdot adna az okostelefon-korszak egykori úttörőjéért. Ami Heinst illeti, annyiban biztos hasonlít a szerepe Elopéhoz, hogy neki sem sikerült megállítania a rábízott céget a leejtőn. Az már persze más kérdés, hogy esetében a szándékosság gyanúja nem nagyon merül fel.

Ilyen körülmények között nem meglepő, ha a cégvezetők sokszor szívesebben adnak túl a rájuk bízott problémás vállalatokon, mintsem hogy mélyre ható átalakításokkal és szanálásokkal bajlódjanak hosszú időn keresztül. Egyébként ezt az összefüggést egy tavaly megjelent tanulmány elég egyértelműen ki is mutatta az arany ejtőernyők kapcsán. Eszerint az olyan cégeknél, ahol az erről szóló záradék be van építve a szerződésbe, nagyobb a nyitottság a felvásárlási akciókkal szemben, illetve a piaci érték is jellemzően alacsonyabb az arany ejtőernyőt mellőző vállalatokénál.