Túl gyorsan növekszik a vezeték nélküli infrastruktúra?

4G2.PNGAz okostelefonok száma és részaránya rendkívüli mértékben növekszik. Míg az első milliárd legyártott termék eléréséhez öt év kellett, addig a duplázáshoz elég volt csupán kettő. Az Ericsson mobilitási jelentése pedig azt jelzi előre, hogy ez a növekedés, főként a fejlődő országok piacain megjelenő olcsóbb okostelefonoknak köszönhetően nem fog alábbhagyni. Ráadásul a nagyobb adatforgalom lebonyolítására képes 4G/LTE hálózatok is nagymértékben előtérbe kerülnek a kevésbé gyors átviteli módok mellett. Mindez pedig egyre inkább arra kényszeríti a fejlesztőket, hogy megoldást találjanak a hálózatok teherbíró képességének növelésére. Vagyis a kérdés, amit e blogon is többször boncolgattunk, egye akutabbnak tűnik.

A jelentés szerint az okostelefonok eladása az elkövetkező hat évben tízszeresére növekszik majd, és a teljes mobilállomány 60 százalékát fogják kitenni. Emellett pedig hat év múlva már olyan országokban is elérhetővé válik a 4G technológia, amelyek még csak a közelmúltban kezdtek el átállni a 3G-re, körülbelül 65 százalékos lefedettséget biztosítva a fogyasztók számára. De a 3G növekedésével is olyan országok számára válik elérhetővé a vezeték nélküli összeköttetés, amelyek jelenleg még nagyon távolinak látják ezt.

Az előrejelzés alapján azonban az egyes régiókat különböző mértékben érinti a fejlődés. Míg a legnagyobb előrelépés az USA-ban tapasztalható majd (a mobil előfizetők akár 85 százaléka számára is elérhető lesz az LTE), addig például a mi régiónk, Közép- és Kelet-Európa komoly lemaradásban lesz, Afrikával és Dél-Amerikával közel megegyező szinten. De még Nyugat-Európa sem fogja tudni felvenni a versenyt az Egyesült Államokkal. Ezért többek között azzal is magyarázható, hogy míg itthon eléggé elterjedtek a 3G-modemek fő internet-kapcsolatként, addig az USA-ban a jóval fejlettebb vezetékes hálózatok miatt a mobilszolgáltatók nagyobb mértékben koncentrálhattak az okostelefonokra.

Fontos viszont szem előtt tartani, hogy a megnövekedett adatforgalom szükségessé teszi a hálózatok folyamatos fejlesztését, ami kihívások elé állíthatja a szektor szereplőit. A fejlesztések felgyorsításához viszont a cégeknek sok esetben, főleg az egy helyben toporgó Európában, át kell alakítaniuk a költségvetésüket, ha lépést szeretnének tartani versenyképesebb tengerentúli konkurenseikkel. Ez, ahogy arról már korábban is szó volt, akár további konszolidációs és felvásárlási hullámot is gerjeszthet.

A fejlesztés kritikus eleme lehet a szolgáltatók stratégiájának, ugyanis úgy kell keretet biztosítani hozzá, hogy közben a meglévő hálózatok is biztonságos üzemeltetése is biztosítva legyen. Természetesen, a legújabb trendekhez igazodva, nem csupán az adatforgalom növekedésével kell a cégeknek megbirkózniuk: az okostelefonok és táblagépek mellett a testen hordható eszközök elterjedésével is számolniuk kell, amit az Ericsson jelentése nem számított bele a forgalomnövekedésbe. A kihívás adott. A kérdés már csak az, hogy mely piaci szereplők tudnak megfelelni a folyamatosan változó igényeknek, és kiszolgálni a magánfogyasztók és vállalatok egyre több adat le- és feltöltés iránti éhségét, és melyeknél fogunk komolyabb átalakulásokat tapasztalni.


A bejegyzés trackback címe:

https://arc-vonal.blog.hu/api/trackback/id/tr255647976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A mobil adatkommunikációra egészen kevesen támaszkodnak az EU-n belül. A többség wi-fi-t használ, mobil netet csak akkor, ha muszáj. Ehhez a terheléshez meg megfelelöen gyors a hálózat.

A díjcsomagok is adatkorlátozást tartalmaznak, ami miatt sem használja a többség a mobilnetet.

Bemutatkozás

„Amíg agyban nem adod fel, legyőzhetetlen vagy” – ez az elv vezérelt eddigi üzleti pályafutásom során, és igazsága többször is beigazolódott már. Szeretem a nem szokványos megoldásokat, mert az a tapasztalatom, hogy ha ezeket megfelelő időben és helyen alkalmazzuk, óriási előnyt jelenthet a versenyben, legyen szó az élet bármely területéről. Esetenként rendhagyó, de remélem, hasznosnak bizonyuló meglátásaimat írnám le e blogoldalon üzletről, sikerről, kudarcról, és persze szűkebb működési területemről, a távközlési iparról.

Takács Krisztián – cégépítő, távközlési szakértő, a Business Telecom Nyrt. vezérigazgatója

Legfrissebb hírek

Legutóbbi hozzászólások

Címkék

2012 (1) 3G (1) 4G (2) 4k (1) adatbiztonság (1) adatfelhő (1) adatforgalom (6) adatvédelem (3) adatvédelmi szabályozás (1) adatvesztés (1) Alan Mulally (1) Alibaba (1) alközpontok (1) alternatív távközlési szolgáltatók (2) amazon (1) amazon.com (1) Android (4) Angry Birds (1) Apple (10) applikáció (3) árfolyamesés (1) ARM (1) autó (1) Baidu (1) Bank of America (1) Barack Obama (1) Barclays (1) befektetők (2) BEREC (1) Bill Gates (1) Bizottság (1) Blackberry (5) BTel (1) BYOD (2) Capgemini (1) CEF (1) cégek (1) cégvezetés (1) célkitűzés (1) Cisco Systems (1) cloud (1) Consumer Electronics Show (2) D-Link (1) Dell (1) Deutsche Telekom (2) DigitalEurope (1) digitális (1) digitális átállás (1) dotkom buborék (2) DRAM (1) Edward Snowden (2) előfizetők (3) ENSZ (1) Ericsson (1) Eric Schmidt (1) értéklánc (1) EU (3) Eurobarometer (1) Európai (1) Európai Bizottság (11) Európai Unió (1) Facebook (11) Fairphone (1) Fed (1) fejlesztési ciklus (1) felhasználók (3) felhőalapú (1) felhőalapú játékok (1) felhő alapú adattárolás (2) felhő alapú számítástechnika (1) felmérés (1) fenntartható (1) France Telecom (2) Gartner (1) gazdasági növekedés (1) Google (15) Google PLay (1) GSMA (1) hackerek (1) hálózatfejlesztés (3) hálózati eszközök (2) hálózatmegosztás (1) hanghívások (3) Harvard Business Review (1) HTC (1) Hutchison (1) ICE (1) Infenion (1) infokommunikációs (1) informatikai szolgáltatások (1) infrastruktúra (1) Intel (1) internetes bűnözés (1) internetes védelem (1) iPhone (3) iPhone 5 (2) IT-szektor (3) játék (1) játékkonzolok (1) Jeff Bezos (2) jelátalakító (1) jogvita (2) kábelszolgáltatók (1) Kabel Deutschland (1) Karsten Nohl (1) kémszoftverek (1) Kim Dotcom (1) Kína (1) kiskereskedelmi láncok (1) kötvénykibocsátás (1) kötvénypiac (1) közösségi média (4) Kroes (1) LTE (2) LTE-hálózatok (1) LTE-technológia (1) Lumia (1) M2M (1) Macintosh (1) management by walking around (1) Mannesmann Mobilfunk (1) Mark Zuckerberg (2) McAfee (1) médiabox (1) Mercedes-Benz (1) Michael Dell (1) Microsoft (5) Mobidia (1) mobilcégek (1) Mobility Report (1) mobilkommunikáció (2) mobilpiac (1) mobilsszolgáltatók (1) mobilszolgáltatók (6) mobiltechnológia (1) mobiltelefon (4) mobil eszközök (1) mobil kommunikáció (1) mobil pénztárca (3) MVNO (1) nagyvállalat (1) Neelie Kroes (3) Netflix (1) NFC (1) nfc (1) Nokia (4) Nokia Siemens Networks (2) NSA (4) okostelefon (11) okostelefon-alkalmazás (2) okostelefon-alkalmazások (4) okostelefonok (17) oksotelefonok (1) operációs rendszer (2) optikai hálózatok (1) Orange (2) Ovum (1) PayPal (1) PC (1) pénzügyi szolgáltatások (1) pénzügyi válság (2) Philips (1) PIN-kód (1) portfolioblogger (82) POS-terminálok (1) PRISM (4) reklámbevételek (1) RIM (1) roaming (1) roaming-díjak (1) Rovio (1) Saas (1) Safe Harbor (1) Samsung (7) SAP (1) Satya Nadella (1) Siemens (1) SIM (2) SIM-kártya (1) Stephen Elop (2) Steve Ballmer (2) Steve Jobs (2) stratégia (1) stratégiai döntés (1) Streetspotr (1) szabadalmak (2) szatellites ineternet (1) szélessáv (2) szélessávú (2) szélessávú hálózatok (1) szélessávú lefedettség (1) szerver (2) szoftverek (1) szolgáltató (1) szolgáltatók (1) tablet (1) tabletek (1) tárolókapacitás (1) távközlési piac (2) távközlési szektor (1) távközlési szolgáltatók (6) technológia (5) Telefonica (1) telekom-szektor (1) telekommunikációs (1) televízió (1) Tencent (1) testen viselhető készülék (1) Time Warner (1) tőkepiac (1) tőkeszerkezet (1) tőzsde (1) Tumblr (1) Twitter (2) ügyfélkör (1) USA (2) üzleti terv (1) vállalatépítés (1) vállalati ügyfelek (1) vállalkozás (1) Verizon Wireless (3) Világbank (2) VISA (1) Vodafone (4) Washington Post (1) Windows (1) Windows Mobile (1) Windows Phone (1) Yahoo (1) YouGov (1) Youtube (2) Zuckerberg (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása