Olyan telített piacokon, mint amilyen a távközlési iparág, nem könnyű tartósan robosztus előrelépést produkálni, főleg ha számításba vesszük a szereplők egy részének eladósodottságát. Ilyen környezetben szinte természetes piaci fejleménynek tűnhet a konszolidáció, amely idén rég nem látott méreteket öltött az öreg kontinensen, és ha a piaci szabályozások nem állnak az útjába, további akvizíciós hullám seperhet végig több EU-s országban is.

A versenyhatóságok viszont eddig nem nézték jó szemmel, hogy a piac állami beleszólások nélkül alakuljon át. A konszolidációs folyamatokat nagymértékben hátráltatta a piaci szereplők számának szabályozása. Ezzel gátat szabtak a természetes monopolhelyzetek kialakulásának, pedig ahogy a jelenlegi helyzet is mutatja, lenne rá igény. A szabályozó szervek attól tartanak, hogy a piaci verseny veszít lendületéből, ami a fogyasztói árak eddigi csökkenésének megtorpanásához, vagy akár általános árnövekedéshez is vezethet.

Piaci szereplői oldalról nézve viszont a szabályozások nem hagynak sok teret a terjeszkedésre és a fejlesztésekre és beruházásokra szánt tőke növelésére, ami a piac egy helyben toporgását eredményezheti. A legnagyobb gondban a piacon kisebb részesedéssel rendelkező szereplők vannak, akik a piacvezető vállalatokhoz mérten jóval kisebb erőforrásokkal rendelkeznek. Számukra egy fúzió (amellyel akár megelőzhetik versenytársaikat) rendkívül nagy előrelépést jelenthet. Remek példa erre a 2010-ben Nagy-Britanniában végbemenő T-Mobile-Orange összeolvadás, amely letaszította az O2-t és a Vodafone-t a dobogó első két fokáról.

Hasonló változás következhet be most a német távközlési piacon, ugyanis az O2-t birtokló spanyol Telefónica bejelentette, hogy felvásárolja a holland kézben lévő E-Plust, amellyel a Deutsche Telekomot és a Vodafone-t kényszerítené kevésbé előkelő pozícióba. Ezzel a lépéssel a jelenlegi négy távközlési vállalat helyett három maradna Németországban. Ez kissé fellazítaná a kiélezett versenyhelyzetet, amivel egyes vélekedések szerint rosszul járhatnak a fogyasztók. Sokan pedig attól tartanak, hogy a fejlesztések helyett a cégek a részvényesek között osztják szét a keletkezett bevételtöbbletet. A tengerentúlon viszont már számos példa akad arra, hogy a konszolidáció több szempontból is kedvező fejlemény a cégek és a fogyasztók számára egyaránt.

Érdemes megnézni az USA-t, ahol a két piacvezető (AT&T és Verizon Wireless) a piac kétharmadát birtokolja. A konszolidáció folyamatos, egyre kevesebb a versenytárs, a fejlesztések mégis jóval előrébb járnak, és a tarifák is alacsonyabbak az európaiaknál, ami keresletnövekedést eredményez. Mivel a versenyt a folyamatos beruházások tartják életben, szó sincs arról, hogy a cégek a részvényeseket helyeznék a hosszú távú fejlesztések elé. Ezt támasztja alá az Egyesült Államok és Európa távközlési fejlettségének jól érzékelhető különbsége is.

Ha a Telefónica és az E-Plus fúziója zöld utat kap, több európai ország is követheti a német példát. A hongkongi Hutchison Whampoa például az olasz mobilpiacot formálhatja át egy felvásárlással, de változások várhatóak még a brit, a belga és a skandináv országok távközlési versenyében is. A nagy kérdés viszont az, hogy az amerikai piacon megfigyelhető előremozdulás és fejlődés Európára is jellemző lehet-e. Ha a németországi teszt pozitív eredményekkel zárul, valószínűnek tűnik, hogy a piaci szabályozás is engedékenyebb lesz a szereplőkkel szemben, ami sosem látott mértékben növelheti a felvásárlások és fúziók számát az öreg kontinensen.