Százmilliók rabságban

rabsag.JPGHajmeresztő, de legalábbis nagyon érdekes számokat mutatnak a közösségi média használatáról szóló idei statisztikák. Csak úgy röpködnek a százmilliók, legyen szó a Facebookról, Twiterről vagy a Pinterestről. A mindennapi élet, a gazdaság, illetve az idei amerikai elnökválasztás után immár a politika is egyre inkább elképzelhetetlen nélkülük.

Jelenleg több mint 350 millió ember szenved kóros Facebook-függőségben, évente átlagosan négy teljes napot töltenek a Youtube-on a látogatók, és a világ internethasználóinak közel harmada van jelen a Twitteren, napi 175 millió bejegyzést „termelve”. És ha már egy blogoldalon írom mindezt, azt is érdemes megemlíteni, hogy havonta három millió (!) új blog jelenik meg a világhálón.


Két fő trend látszik jelenleg kirajzolódni a közösségi média világában. Az egyik, hogy egyre nagyobb jelentőséget kap a tartalom vizuális része. Elég csak az Instagram vagy a Pinterest gyors növekedésére gondolni, vagy azt végignézni, ahogy a képek mérete fejlődött Facebookon.

A másik fontos megfigyelés pedig, hogy viharos sebességgel hódít teret a mobil internethasználat, illetve az ehhez kapcsolódó megosztások. A Facebookot 850 millió aktív felhasználó látogatja havonta, és ebből 488 millió (!) teszi ezt rendszeresen okostelefonon keresztül. Az Instagramra több mint 5 millió képet töltenek fel naponta, ami azt is érthetővé teszi, hogy hogyan volt képes a Facebook egymilliárd dollárt adni a 16 főt foglalkoztató, veszteséges cégért.

Érdekes kérdés, hogy mit kezdenek ezzel a helyzettel a cégek, tevékenykedjenek bármilyen szektorban is. A közösségi média vállalati hasznosítása nagyjából hét éves múltra tekint vissza. Persze ez az időszak korántsem tekinthető egyhangú sikertörténetnek mindenki számára: egyes cégek nagy bevételnövekedést köszönhetnek a közösségi média használatának, míg mások nem voltak ilyen szerencsések. Az viszont vitathatatlan, hogy mostanra a nagy többség már nem akarja, és/vagy nem is tudja nélkülözni a közösségi médiában rejlő lehetőségeket.

A Harvard Business Review felmérése szerint a cégek 79 százaléka használja, vagy tervezi a közeljövőben használni a közösségi médiát. Ami azonban még érdekesebb, hogy a válaszadók fele értékeli „hatékonynak” üzleti szempontból a közösségi média használatát, ami immár a cég stratégiájának integráns részét képezi.
Ahogy ezekből a számokból is látszik, a közösségi média teljességgel újrafogalmazza annak a módját, ahogy a cégek érintkeznek ügyfeleikkel. Persze sok szkeptikus hangot is hallani ezzel kapcsolatban. Van, aki szerint a közösségi média látványos hatása nem lesz tartós, és valójában az ügyfelekkel való kapcsolattartást sem teszi hatékonyabbá. Ezt a vitát erről a helyről elég nehéz lenne eldönteni, de az egyelőre biztosnak látszik, hogy a cégek egyszerűen nem mehetnek el következmény nélkül azok mellett a lehetőségek mellett, amelyeket jelenleg a közösségi média nyújt számukra az ügyfélmenedzsment terén.


A bejegyzés trackback címe:

https://arc-vonal.blog.hu/api/trackback/id/tr244950743

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Bemutatkozás

„Amíg agyban nem adod fel, legyőzhetetlen vagy” – ez az elv vezérelt eddigi üzleti pályafutásom során, és igazsága többször is beigazolódott már. Szeretem a nem szokványos megoldásokat, mert az a tapasztalatom, hogy ha ezeket megfelelő időben és helyen alkalmazzuk, óriási előnyt jelenthet a versenyben, legyen szó az élet bármely területéről. Esetenként rendhagyó, de remélem, hasznosnak bizonyuló meglátásaimat írnám le e blogoldalon üzletről, sikerről, kudarcról, és persze szűkebb működési területemről, a távközlési iparról.

Takács Krisztián – cégépítő, távközlési szakértő, a Business Telecom Nyrt. vezérigazgatója

Legfrissebb hírek

Legutóbbi hozzászólások

Címkék

2012 (1) 3G (1) 4G (2) 4k (1) adatbiztonság (1) adatfelhő (1) adatforgalom (6) adatvédelem (3) adatvédelmi szabályozás (1) adatvesztés (1) Alan Mulally (1) Alibaba (1) alközpontok (1) alternatív távközlési szolgáltatók (2) amazon (1) amazon.com (1) Android (4) Angry Birds (1) Apple (10) applikáció (3) árfolyamesés (1) ARM (1) autó (1) Baidu (1) Bank of America (1) Barack Obama (1) Barclays (1) befektetők (2) BEREC (1) Bill Gates (1) Bizottság (1) Blackberry (5) BTel (1) BYOD (2) Capgemini (1) CEF (1) cégek (1) cégvezetés (1) célkitűzés (1) Cisco Systems (1) cloud (1) Consumer Electronics Show (2) D-Link (1) Dell (1) Deutsche Telekom (2) DigitalEurope (1) digitális (1) digitális átállás (1) dotkom buborék (2) DRAM (1) Edward Snowden (2) előfizetők (3) ENSZ (1) Ericsson (1) Eric Schmidt (1) értéklánc (1) EU (3) Eurobarometer (1) Európai (1) Európai Bizottság (11) Európai Unió (1) Facebook (11) Fairphone (1) Fed (1) fejlesztési ciklus (1) felhasználók (3) felhőalapú (1) felhőalapú játékok (1) felhő alapú adattárolás (2) felhő alapú számítástechnika (1) felmérés (1) fenntartható (1) France Telecom (2) Gartner (1) gazdasági növekedés (1) Google (15) Google PLay (1) GSMA (1) hackerek (1) hálózatfejlesztés (3) hálózati eszközök (2) hálózatmegosztás (1) hanghívások (3) Harvard Business Review (1) HTC (1) Hutchison (1) ICE (1) Infenion (1) infokommunikációs (1) informatikai szolgáltatások (1) infrastruktúra (1) Intel (1) internetes bűnözés (1) internetes védelem (1) iPhone (3) iPhone 5 (2) IT-szektor (3) játék (1) játékkonzolok (1) Jeff Bezos (2) jelátalakító (1) jogvita (2) kábelszolgáltatók (1) Kabel Deutschland (1) Karsten Nohl (1) kémszoftverek (1) Kim Dotcom (1) Kína (1) kiskereskedelmi láncok (1) kötvénykibocsátás (1) kötvénypiac (1) közösségi média (4) Kroes (1) LTE (2) LTE-hálózatok (1) LTE-technológia (1) Lumia (1) M2M (1) Macintosh (1) management by walking around (1) Mannesmann Mobilfunk (1) Mark Zuckerberg (2) McAfee (1) médiabox (1) Mercedes-Benz (1) Michael Dell (1) Microsoft (5) Mobidia (1) mobilcégek (1) Mobility Report (1) mobilkommunikáció (2) mobilpiac (1) mobilsszolgáltatók (1) mobilszolgáltatók (6) mobiltechnológia (1) mobiltelefon (4) mobil eszközök (1) mobil kommunikáció (1) mobil pénztárca (3) MVNO (1) nagyvállalat (1) Neelie Kroes (3) Netflix (1) nfc (1) NFC (1) Nokia (4) Nokia Siemens Networks (2) NSA (4) okostelefon (11) okostelefon-alkalmazás (2) okostelefon-alkalmazások (4) okostelefonok (17) oksotelefonok (1) operációs rendszer (2) optikai hálózatok (1) Orange (2) Ovum (1) PayPal (1) PC (1) pénzügyi szolgáltatások (1) pénzügyi válság (2) Philips (1) PIN-kód (1) portfolioblogger (82) POS-terminálok (1) PRISM (4) reklámbevételek (1) RIM (1) roaming (1) roaming-díjak (1) Rovio (1) Saas (1) Safe Harbor (1) Samsung (7) SAP (1) Satya Nadella (1) Siemens (1) SIM (2) SIM-kártya (1) Stephen Elop (2) Steve Ballmer (2) Steve Jobs (2) stratégia (1) stratégiai döntés (1) Streetspotr (1) szabadalmak (2) szatellites ineternet (1) szélessáv (2) szélessávú (2) szélessávú hálózatok (1) szélessávú lefedettség (1) szerver (2) szoftverek (1) szolgáltató (1) szolgáltatók (1) tablet (1) tabletek (1) tárolókapacitás (1) távközlési piac (2) távközlési szektor (1) távközlési szolgáltatók (6) technológia (5) Telefonica (1) telekom-szektor (1) telekommunikációs (1) televízió (1) Tencent (1) testen viselhető készülék (1) Time Warner (1) tőkepiac (1) tőkeszerkezet (1) tőzsde (1) Tumblr (1) Twitter (2) ügyfélkör (1) USA (2) üzleti terv (1) vállalatépítés (1) vállalati ügyfelek (1) vállalkozás (1) Verizon Wireless (3) Világbank (2) VISA (1) Vodafone (4) Washington Post (1) Windows (1) Windows Mobile (1) Windows Phone (1) Yahoo (1) YouGov (1) Youtube (2) Zuckerberg (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása