Ahogy azt a 2014-ben várható trendek kapcsán már jeleztem, az egyik legérdekesebb kérdésnek a szoftverfejlesztés és a hardvergyártás közötti kapcsolat további alakulása tűnik. És az idei CES, vagyis a Las Vegas-i Consumer Electronics Show mintha éppen ehhez nyújtana egy óriási illusztrációs tablót.
A világ legnagyobb technológiai vására természetesen a tavalyihoz hasonlóan most is szinte befogadhatatlan mennyiségű újdonsággal és információval szolgál. Mégis egyértelműen kitapintható trendnek tűnik a különböző kütyük egyre dominánsabb szerepe. Ez azonban a CES nélkül is elég jól látható volt. Ami itt azonban tényleg egyértelművé vált, az egy igen nagy méretű kütyü, vagy ha jobban tetszik hardvereszköz, az autó kiemelt célpont jellege az IT-cégek számára. Ahogy a Los Angeles Times fogalmazott tudósításában: a legizgalmasabb új kütyü az autó.
A nagy érdeklődés persze kölcsönös. Nem csupán arról van szó, hogy az elektronikai és IT-cégek szeretnék az élet minden területét, így az autós közlekedést is „uralmuk alá” hajtani. Az autógyártók is szívesen fogadnak minden olyan együttműködést és újítást, ami további fejlesztési lehetőségeket kínál. Ez persze érthető is, mert a karosszéria formai változtatása és a motorok hatékonyságának szinte már képtelenbe hajló növelésén túl az autóipari cégek is szembesülnek az örök problémával: milyen újdonsággal lesznek képesek megugrani egyre elkényeztetettebb ügyfeleik ingerküszöbét.
Ennek megfelelően a nagy gyártók közül számos nyitottá tette külső cégek számára is az autóiba épített informatikai rendszereket annak érdekében, hogy azok olyan új alkalmazásokat fejleszthessenek ki, amelyek javíthatják a kocsik funkcionalitását, komfortosságát. Számos komoly partnerség is született már e téren.
Az egyik legígéretesebbnek tűnő szövetség az Európai prémiumgyártók egyik éllovasának számító Audi és az IT-óriás Google között jött létre. A két cég közös fejlesztései révén olyan integrációk születhetnek, amelyek ma még nem evidensek. Például elég lesz a Google naptárjában rákattintani a következő eseményre, és az autó navigációs rendszere automatikusan utasítást kap, hogy vigyen el minket a találkozó helyszínére. Mindeközben pedig a Google kiértékelve az aktuális forgalmi adatokat arra is figyelmeztetheti a vezetőt, hogy korábban induljon el, mert dugóra lehet számítani.
Ilyen és ehhez hasonló együttműködési tervekből több is van. És persze a szokásos rivalizálás, de nem annyira az autógyártók, mint inkább a Google és az Apple között. Az utóbbi által létrehozott iOS in-car stratégia ellenpontozásaként jött létre az androidban gondolkodó autós cégek részvételével az Open Automotive Alliance.
És egyébként már arra sem kell sokat várni, hogy a Google vagy más integrált alkalmazás nemcsak a navigációs rendszert vezérelje a határidőnapló alapján, hanem magát az autót is. Vicces elképzelni, hogy emlékeztető szignál helyett az juttatja eszünkbe az elfelejtett találkozót, amikor az autónk magától elindul a helyszín felé.