Úgy tűnik, az év végének közeledte ismét ráébresztette a nagy távközlési szolgáltatókat,  hogy a mobilfizetési piacon még sok kiaknázásra váró lehetőség vár rájuk. A mobilfizetés alapjául szolgáló NFC-technológia körül így újabban ismét mozgolódásokat láthatunk az USA-ban és Európában egyaránt. A piacnak jelenleg az a nagy előnye, hogy a fogyasztók egyelőre még nem hirdettek egyértelmű győztest. Viszont ahogy egyre nő majd a technológia penetrációja és a vásárlások értéke – egyes becslések szerint tavaly év végéhez képest ez utóbbi „csak” 40 százalékkal nőtt –, egyre nagyobb figyelem irányul a szektorra, és egy-két szerencsés szolgáltató akár nagyobbat is markolhat. Addig viszont marad a kiélezett verseny és a dulakodás, elkerülhetetlen veszteségekkel.

Bár az ágazat folyamatosan növekszik, az jól látszik, hogy már most hátrányban van a korábban már bejáratott webes alapú alternatívákkal szemben, gondoljunk csak a PayPal elterjedésére. Arról nem is beszélve, hogy nem csupán ez a két fizetési módszer létezik. A jól bevált készpénz, átutalás vagy kártyás fizetés is a konkurenciába tartozik, amelyek mögött még mindig komoly lobbi áll.

Az sem kedvez a mobilos fizetési módnak, hogy erős bizalmatlanság tapasztalható vele kapcsolatban. Egyrészt mivel a technológia a SIM-kártyával szoros kapcsolatban áll, a bankok mellett a szolgáltatók is hozzájutnak a fogyasztók fizetési szokásairól árulkodó adatokhoz. Másfelől pedig a telefon elvesztése, eltulajdonítása nem csupán az eszközben tárolt adatokra jelentene veszélyt, de a bankban őrzött pénzösszegre is. Tehát olyan biztonsági csap nyílik meg az érintés alapú fizetéssel, amely már jóval nagyobb kockázatot jelent a fogyasztók számára. Ahhoz tehát, hogy a mobilfizetés az elvárt ütemben tudjon terjedni, a fejlesztőknek nagyobb hangsúlyt kellene fektetniük a szolgáltatás biztonsági elemeire.

A legnagyobb amerikai és európai távközlési cégek mellett egyre több kisebb- és startup vállalkozás is részese szeretne lenni a történetnek. Ez pedig újabb potenciális befektetők bevonását segíti elő. Rossz hír viszont, hogy a fizetési piac „hagyományos” erői még mindig komoly akadályokat tudnak görgetni az új belépők elé. Itt elsősorban arra érdemes gondolni, hogy a kereskedőknek a mobilfizetéshez szükséges terminálokat kell telepíteniük boltjaikba, amelyeket a webes fizetési módok nem követelnek meg, ugyanis a használatukhoz sem kell speciálisan felszerelt mobiltípus, csupán egy alkalmazás.

A távközlési cégek legnagyobb ellenfelének egyelőre a Google bizonyul, amely olyan technológiával jelent meg a mobilfizetési piacon, amely képes megkerülni a SIM-kártyát, és az NFC-technológia működését egy felhő alapú alkalmazáson keresztül biztosítja. Ez az ígéretek szerint egy fokkal kisebb adatbiztonsági fenyegetettséget jelent a fogyasztók számára. De nem a keresőóriás az egyetlen multi, amely ki akarta venni a részét a piac által ígért lehetőségekből. Mindez arra enged következtetni, hogy a telekommunikációs cégeknek komoly versenytársakkal kell szembenézniük.

A nagy versenynek pedig lehet egy negatív hozadéka is: amíg a szektorszereplői egymással vannak elfoglalva, figyelmen kívül hagyhatják a piac befogadóképességét. A technológiába vetett alacsony bizalom, és az adatvédelmi kérdések az emberek többségét még mindig inkább arra sarkallják, hogy a hagyományos fizetési eszközök mellett maradjanak. Ha ez nem változik jelentősen, a piac nem fogja elbírni ezt a sok szereplőt, és a befektetők is egy lufiba fogják lapátolni a pénzt, amely ha kipukkad, sok veszteséges résztvevőt hagy maga után. Ennek elkerülése érdekében azonban a mobilfizetésre való lassabb átállás mértékét kellene követni, vagy, ha lehetséges, a technológia biztonságosabbá tételével kívánatosabbá tenni azt a fogyasztók számára.