Néma beszélgetések

talking_fish.jpgPörög a mobilpiac, de már nem arra, amerre eddig. Lássuk be, az adatforgalom jelentős tért hódít a hanghívások rovására. Tavaly például közel egy százalékkal csökkent a hanghívások globális forgalma, annak ellenére, hogy Kínában óriási volt a bővülés. A fogyasztói szokások hirtelen változása mögött egyértelműen az okostelefonok penetrációjának növekedése áll. Jól lehet azt is látni, hogy az átalakulás Európában a leglátványosabb. És azt is, hogy a hang- helyett nagy adatforgalommal járó kommunikáció a fiatalabb generációra jellemző. A diákok szinte már a napi rutinjukat is megosztják egymással, olyan szintre jutottak az okostelefonok használatában.


A piaci elemzések egyértelműen állítják: az okostelefonokkal járó technológiai átállás néhány év alatt alapvetően megváltoztatta a kommunikáció mikéntjét. Úgy tűnik, a személyes érintkezés mellett immár az élőhangon történő beszélgetés iránti igény is lecsökkent a fiatalok körében.

A Facebookon és más közösségi hálózatokon való érintkezés persze nem lenne elképzelhető anélkül, hogy drasztikusan nőjön az internet-hozzáférést biztosító mobiltelefonok száma. A másik szintén elengedhetetlen feltétel a szélessávú mobil-kapcsolatok számának növekedése. Ezek aránya az összes mobil-előfizetésen belül a mostani 15-ről 40 százalékra nőhet öt éven belül globálisan.

Idehaza sem az okostelefonok elterjedtsége, sem a szélessávú mobil-hozzáférések penetrációja nem tud versenyezni a nyugat-európai szinttel. A hálózat jelenleg még nem alkalmas arra, hogy országos szinte alkalmazni lehessen ezeket a szolgáltatásokat. Tavaly év végén nagyjából minden ötödik magyar előfizetőnél volt okostelefon, miközben Nagy-Britanniában ez az arány 46 százalék, és Németországban is elérte a 25 százalékot. Az is igaz, hogy a nagy nyugati okostelefon-penetráció szint sem garancia arra, hogy a mobilszolgáltatók növelni tudják összbevételeiket, mert a gazdasági helyzet továbbra sem kedvező az EU-ban.

Ami azonban bizonyosnak tűnik, hogy az okostelefonok, táblagépek használatának terjedésével az adatforgalom rohamosan nőni fog. Ez pedig azt jelenti, hogy a díjak kiszámítása is az adatforgalom alapján történik majd néhány éven belül, viszont maga a telefonálás ingyenessé válik.


A bejegyzés trackback címe:

https://arc-vonal.blog.hu/api/trackback/id/tr504770239

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mélyvízi intermezzo, azaz Vigyázat, mély víz! 1,5. rész 2012.09.12. 08:05:46

Az előzőekben megírt földmunkás értekezlethez azért tartozik még néhány gondolat. Ugyebár ott hagytam abba, hogy a setét kígyóutánzat elnyerte végső nyughelyét, úgyis fogalmazhatnék, alászállt a mélységek bugyraiba, hogy majdan onnan, bugyogva ontsa él...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Azt hittem Obersovszky ratyi nulla Péternél nincs nagyobb seggnyaló az MTV-nél, de van.
Amit a holland meccsen produkált a közvetítő, az kimeríti a meleg szarig benyalás képletét.

Simán vezetnek a hollandok, a nyalógép üvöltve örül, hogy Gyurcsó KIHARCOLT EGY BEDOBÁST.
Minden mutatóban jobbak a hollandok, de partiban vagyunk, ez még jó lehet, erre lehet építeni!
K.O. de a nagyképű, büszke , kétharmados magyar szerint egyenrangú és meg tudja fordítani a hős magyar csapat.
Ilyen Orbán is, csak a nagy önérzet, gőg, tévedhetetlenség, közben a nagy semmi.
Menczer úr jó íze van a melegnek?

Persze mindenki tudja, bóvli kormány, bóvli Orbány, bóvli magyar foci! Fáj de ez van!

Magyarország én nem így szeretlek!
"Úgy tűnik, a személyes érintkezés mellett immár az élőhangon történő beszélgetés iránti igény is lecsökkent a fiatalok körében."

Ez a része nem pozitív, talán jobb is, hogy mi inkább még az élőhangos kommunikációnál tartunk:

erdekessegek.info/mit-tesz-az-online-let-az-emberi-kapcsolatokkal-558.html
@spontan: De miből veszi a cikkíró, hogy lecsökkent? Egyszerűbb a magyarázat: a telefonon beszélni sokkal többe kerül, mint internetes üzenetet küldeni (pláne ha ingyen wifin vannak, de ha csak üzengetésre kell, akkor egy olcsó mobilnet-előfizetés sem vészes), ezért inkább azt teszik. Aztán majd beszélnek személyesen. Elterjedtnek látszik "a mai fiatalok"-ról (idézőjel azért, mert ez éppen annyira nem homogén csoport, mint "a magyarok", "a németek", "a cigányok" stb.) egy olyan kép, hogy mind antiszoc, gubbaszt a sarokban, és csak a neten van társasága, csak ez egyszerűen nem igaz.
A cikk alapvetően egy tévedésen alapul, azaz, hogy telefonálni csak mobilon vagy vonalason lehet. Hol él a cikkiíró? Átaliudt egy évtizedet?

Ismerőseim már mind skype-on nyomják és nemhogy a beszélgetések ideje csökkent volna (de nőtt) hanem már az ingyen videotelefonálás is mekkora buli és jól működik a mai technikával.
interneten keresztül is lehet "élőbeszélni", a következtetés tehát legalábbis elhamarkodott
Mint előttem megjegyezték, a különböző VOIP megoldásokat (skype) az adatforgalomhoz számolják, pedig valójában mitha telefon (hanghívás) lenne.
Én sem igazán értem, hogyan jutott a posztoló a kiemelt következtetésre. Az adatforgalom növekedése ugyanis nem jelenti az élőszavas kommunikáció visszaszorulását, csak a médiakonvergencia közeledtét, azaz amikor a különböző tartalmak, illetve kommunikációs csatornák ugyanazon az IP alapú hálózaton működnek, a különbség csak annyi lesz, hogy más-más szolgáltatásról van szó - ahogy például egy okostelefonon a különböző alkalmazások ugyanazt az adatkapcsolatot használják, de az a böngészéstől a navigáción és a Youtube-on át a Skype-ig bármi lehet.
ezt egy távközlési vállalatvezető írta? uramatyám, tetszett már hallani voip-ról? besírok.
Az, hogy csökken az élőszavas beszélgetés aránya az adatfrgalomhoz képest, azt is jelentheti, hogy kétszer annyit beszélünk, mint egy éve, de közben tízszer annyi "adatot forgalmazunk". Akkor is csökken az élőbeszéd aránya, miközben a mennyisége meg nő.

De pl. arra is rá lehet csodálkozni, hogy ma mennyivel többen interneteznek, mint húsz éve, illetve mennyivel többen telefonálnak, mint ötven éve. Ha nincs alternatíva, akkor nyilván élőben beszélnek az emberek, nem azért, mert annyira kurvára élőben akarnak beszélni, hanem mert nem tudnak mást csinálni.

Szóval nem az ember változik, hanem a lehetőségei. Random éji okoskodást olvashattak, köszönöm, viszlát.
"Több mint négyszáz tagja lehet annak a bevándorlókból álló bűnszervezetnek, amelyet a közelmúltban lepleztek le a kanadai hatóságok. A vagyon elleni bűncselekményekre szakosodott csoport szinte kivétel nélkül Romániából származó cigányokból áll. A Project Mansfieldként ismert ügynek magyar vonatkozása is van."
Bővebben it: mno.hu/magyar_nemzet_k_ulf/bevandorlok-loptak-kanadaban-1104797
"adatforgalom jelentős tért hódít" - tért nem lehet hódítani, csak teret.
"hogy országos szinte alkalmazni" - tegye fel a kezét, aki érti!
Valamint drámai központosítás, és tucatnyi vesszőhiba. Egy vállalatvezető, aki megbukna a nyolcadikos nyelvtanteszten. Gratula!
lol bazmeg. az a brainstorming ahol kisütötték hogy majd ez a csávo közösségi izél és az nekünk jó... pfff. facepalm.
Matolcsy vezér hatására én gyorsan feltettem egy skype-ot. Mivel otthon is és a munkahelyemen is van wifi, ezért inkább az internetet használjuk beszélgetésre. SMS helyett is ezt használom. Egy 200 MB-os adatcsomag simán elég egy hónapra!

A legnagyobb lehúzás egyébként az SMS! Ez kommunikációs csatorna volt egyébként és szinte semmibe sem kerül a szolgáltatóknak! Ezét 30+ forintot elkérni arcátlanság! De hát ha kifizetik az emberek, akkor rendben van... ;)

Bemutatkozás

„Amíg agyban nem adod fel, legyőzhetetlen vagy” – ez az elv vezérelt eddigi üzleti pályafutásom során, és igazsága többször is beigazolódott már. Szeretem a nem szokványos megoldásokat, mert az a tapasztalatom, hogy ha ezeket megfelelő időben és helyen alkalmazzuk, óriási előnyt jelenthet a versenyben, legyen szó az élet bármely területéről. Esetenként rendhagyó, de remélem, hasznosnak bizonyuló meglátásaimat írnám le e blogoldalon üzletről, sikerről, kudarcról, és persze szűkebb működési területemről, a távközlési iparról.

Takács Krisztián – cégépítő, távközlési szakértő, a Business Telecom Nyrt. vezérigazgatója

Legfrissebb hírek

Legutóbbi hozzászólások

Címkék

2012 (1) 3G (1) 4G (2) 4k (1) adatbiztonság (1) adatfelhő (1) adatforgalom (6) adatvédelem (3) adatvédelmi szabályozás (1) adatvesztés (1) Alan Mulally (1) Alibaba (1) alközpontok (1) alternatív távközlési szolgáltatók (2) amazon (1) amazon.com (1) Android (4) Angry Birds (1) Apple (10) applikáció (3) árfolyamesés (1) ARM (1) autó (1) Baidu (1) Bank of America (1) Barack Obama (1) Barclays (1) befektetők (2) BEREC (1) Bill Gates (1) Bizottság (1) Blackberry (5) BTel (1) BYOD (2) Capgemini (1) CEF (1) cégek (1) cégvezetés (1) célkitűzés (1) Cisco Systems (1) cloud (1) Consumer Electronics Show (2) D-Link (1) Dell (1) Deutsche Telekom (2) DigitalEurope (1) digitális (1) digitális átállás (1) dotkom buborék (2) DRAM (1) Edward Snowden (2) előfizetők (3) ENSZ (1) Ericsson (1) Eric Schmidt (1) értéklánc (1) EU (3) Eurobarometer (1) Európai (1) Európai Bizottság (11) Európai Unió (1) Facebook (11) Fairphone (1) Fed (1) fejlesztési ciklus (1) felhasználók (3) felhőalapú (1) felhőalapú játékok (1) felhő alapú adattárolás (2) felhő alapú számítástechnika (1) felmérés (1) fenntartható (1) France Telecom (2) Gartner (1) gazdasági növekedés (1) Google (15) Google PLay (1) GSMA (1) hackerek (1) hálózatfejlesztés (3) hálózati eszközök (2) hálózatmegosztás (1) hanghívások (3) Harvard Business Review (1) HTC (1) Hutchison (1) ICE (1) Infenion (1) infokommunikációs (1) informatikai szolgáltatások (1) infrastruktúra (1) Intel (1) internetes bűnözés (1) internetes védelem (1) iPhone (3) iPhone 5 (2) IT-szektor (3) játék (1) játékkonzolok (1) Jeff Bezos (2) jelátalakító (1) jogvita (2) kábelszolgáltatók (1) Kabel Deutschland (1) Karsten Nohl (1) kémszoftverek (1) Kim Dotcom (1) Kína (1) kiskereskedelmi láncok (1) kötvénykibocsátás (1) kötvénypiac (1) közösségi média (4) Kroes (1) LTE (2) LTE-hálózatok (1) LTE-technológia (1) Lumia (1) M2M (1) Macintosh (1) management by walking around (1) Mannesmann Mobilfunk (1) Mark Zuckerberg (2) McAfee (1) médiabox (1) Mercedes-Benz (1) Michael Dell (1) Microsoft (5) Mobidia (1) mobilcégek (1) Mobility Report (1) mobilkommunikáció (2) mobilpiac (1) mobilsszolgáltatók (1) mobilszolgáltatók (6) mobiltechnológia (1) mobiltelefon (4) mobil eszközök (1) mobil kommunikáció (1) mobil pénztárca (3) MVNO (1) nagyvállalat (1) Neelie Kroes (3) Netflix (1) nfc (1) NFC (1) Nokia (4) Nokia Siemens Networks (2) NSA (4) okostelefon (11) okostelefon-alkalmazás (2) okostelefon-alkalmazások (4) okostelefonok (17) oksotelefonok (1) operációs rendszer (2) optikai hálózatok (1) Orange (2) Ovum (1) PayPal (1) PC (1) pénzügyi szolgáltatások (1) pénzügyi válság (2) Philips (1) PIN-kód (1) portfolioblogger (82) POS-terminálok (1) PRISM (4) reklámbevételek (1) RIM (1) roaming (1) roaming-díjak (1) Rovio (1) Saas (1) Safe Harbor (1) Samsung (7) SAP (1) Satya Nadella (1) Siemens (1) SIM (2) SIM-kártya (1) Stephen Elop (2) Steve Ballmer (2) Steve Jobs (2) stratégia (1) stratégiai döntés (1) Streetspotr (1) szabadalmak (2) szatellites ineternet (1) szélessáv (2) szélessávú (2) szélessávú hálózatok (1) szélessávú lefedettség (1) szerver (2) szoftverek (1) szolgáltató (1) szolgáltatók (1) tablet (1) tabletek (1) tárolókapacitás (1) távközlési piac (2) távközlési szektor (1) távközlési szolgáltatók (6) technológia (5) Telefonica (1) telekom-szektor (1) telekommunikációs (1) televízió (1) Tencent (1) testen viselhető készülék (1) Time Warner (1) tőkepiac (1) tőkeszerkezet (1) tőzsde (1) Tumblr (1) Twitter (2) ügyfélkör (1) USA (2) üzleti terv (1) vállalatépítés (1) vállalati ügyfelek (1) vállalkozás (1) Verizon Wireless (3) Világbank (2) VISA (1) Vodafone (4) Washington Post (1) Windows (1) Windows Mobile (1) Windows Phone (1) Yahoo (1) YouGov (1) Youtube (2) Zuckerberg (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása