Alaposan felforgathatja a PC- és konzolos játékok piacát a felhőalapú játékok (cloud gaming) gyors terjedése. Az okostelefonok és tabletek már eddig is komoly konkurenciát jelentettek a konzolos játékoknak. A legnagyobb csapást pedig valószínűleg azok a kábelszolgáltatók mérik majd erre a sokmilliárd dolláros iparágra, amelyek egyenesen a televízión keresztül is hozzáférhetővé teszik a számítógépes játékokat. A kábelszolgáltatóknak mindkét adottságuk megvan, ami ehhez az üzlethez feltétlenül szükséges: jól kiépített, nagy sebességű hálózat és egy rendelkezésre álló előfizetői bázis.
A „felhőalapú” azt jelenti, hogy a játékot a szolgáltató egy központ szerverről „sugározza” igény szerint a kliens számítógépére vagy immár a televíziójára. Mivel magát a programot a szolgáltató központi szerverén tárolják, és azon is futtatják, az előfizetőnek csak minimális hardver szükséges a használatához, immár akár egy televízión, mint terminálon is élvezheti a játékot.
Nyilvánvalóan az infrastruktúrával és sok tőkével rendelkező nagy szolgáltatók indulnak a legjobb esélyekkel a felhőalapú játékok versenyében. De még az igazán nagy piaci szereplőknek is komoly technikai kihívásokkal kell szembenézniük, ha azt szeretnék, hogy a kábelen keresztül történő szolgáltatás a konzolos játékokhoz hasonló színvonalú legyen, és még profitot is tudjanak realizálni.
A játékfejlesztőknek annyiban egyszerűbbé teszi az életet a cloud gaming, hogy egységes platformokra tervezhetik termékeiket ahelyett, hogy a sok különböző konzolhoz kellene adaptálniuk őket. Ugyanígy a felhasználók számára is előny, hogy nem kell külön hardverbe ruházniuk, hiszen a televíziós szolgáltatás igénybe vételéhez még PC sem szükséges.
Ezzel szemben a videokártyák és játékkonzolok gyártói biztosan nem várják felhőtlen örömmel, hogy a „központilag” sugárzott játékok teljesen feleslegessé tegyék az egyes felhasználók számára az ő hardver-termékeik megvásárlását. Pedig a tét nem kicsi: egyedül az USA-ban közel 25 milliárd dollár értékben adtak el játékkonzolokat 2011-ben.
Érdekes módon a kábeltévén keresztül hozzáférhető játékok terjedésében Európa az USA előtt jár. Miközben a nagy amerikai kábelszolgáltatók, az AT&T, a Time Warner Cable és a Verizon Communications 2013 első felében tervezik beindítani ilyen jellegű szolgáltatásaikat, Franciaországban az SFR távközlési cég már 2010-ben, a Free internetszolgáltató pedig 2011-ben indította el a játékok televízión keresztüli sugárzását. A tömeges elterjedés azonban még Európában is várat magára.
A nagy amerikai kábeltelevíziós konszernek 2013-as tervei komoly lendületet adhatnak a felhő alapú játékok elterjedésének, és nemcsak az USA-ban. Annyi mindenesetre már most is látszik, hogy a kábelszolgáltatók már kiépített előfizetői köre még értékesebb vagyonelemmé változik a cégek számára, hiszen az ügyfelek jelentős része a játék-szolgáltatás potenciális vevője is lesz egyben.