Új szerepben a mobliszolgáltatók

smartfridge.jpgAmit korábban csak óvatosan mertek leírni, az egyre nyilvánvalóbb. Az adatforgalom hamarosan átveszi a vezető szerepet a hanghívásokkal szemben. Több iparági elemzés már 2017-re tekint a fordulat éveként. Ez, ahogy korábban már írtam róla, mindenképpen gyökeres változást jelent a szolgáltatók árazási, számlázási szemléletében. De valószínűleg ennél többről is szó van. A mobilszolgáltatóknak újra kell majd definiálniuk saját szerepüket is.

A mobilszolgáltatók globális érdekvédelmi szövetsége, a GSMA által készített felmérés szerint az adatalapú szolgáltatások aránya jelenleg a mobilcégek bevételének ötödét teszik ki átlagosan. Ez az arány 2016-ra várhatóan 44, 2020-ra pedig 53 százalékra nő, ami közel 650 milliárd dolláros összbevételnek felel meg a mostani növekedési előrejelzések alapján.

Az már most jól látszik, hogy egyre több olyan használati tárgy (háztartási gép, diagnosztikai műszer stb.) is igényt tart internetkapcsolatra, amelyre korábban ez egyáltalán nem volt jellemző. Ezen felül a másik, már sokszor említett terület az okostelefonok, tabletek online applikációi által gerjesztett egyre nagyobb adatforgalom.


Természetesen a mobilcégek mindent elkövetnek, hogy továbbra is megőrizzék központi szerepüket ezen a szép növekedési kilátásokkal rendelkező területen. Mégis úgy látszik, hogy a távközlési vállalatok alaposan lemaradtak a tőzsdei növekedés tekintetében az új technológiákat kínáló, okostelefonokat, tableteket és applikációkat kínáló óriásoktól. A mobilcégek helyzete egyfelől igen kedvezőnek tekinthető, hiszen megkerülhetetlen a szerepük az egyre növekvő adatforgalmi igény kielégítésében.

A tét egy 800 milliárd dollárosra becsült jövőbeni piac. De ahhoz, hogy központi szerepüket továbbra is megtartsák, a mobilcégeknek hosszabb távon el kell kerülniük, hogy pusztán csak az adatforgalom lebonyolítói maradjanak.  Idővel nyitniuk kell majd a nagyobb profitrátát biztosító digitális szolgáltatások, alkalmazások felé is. Iparági előrejelzések szerint abban az esetben, ha mobilszolgáltatók képesek lesznek tevékenységi kör ilyen jellegű bővítésére az elkövetkező tíz évben, a jelenlegi ezermilliárd dolláros globális bevételük közel a duplájára nőhet tíz éven belül.

A lehetőségeknek csak a képzelet szab határt. A Siemens nemrég mutatta a kamerával és vizuális felismerő szoftverrel felszerelt hűtőszekrényét, amely képes bevásárlási utasításokat vagy akár recepteket küldeni a tulajdonos okostelefonjára. De ugyanígy az autók, riasztó- és fűtési rendszerek, vagy más berendezések esetében is egyre hétköznapibb, hogy online kommunikálnak. A mobilcégek számára pedig egy kínálkozó lehetőség, hogy ne csupán az adatforgalom lebonyolítóiként, hanem az összetettebb végfelhasználói megoldások szolgáltatóiként is fellépjenek.

Jóllehet az adatforgalom szerepe teljes nagyságát és részarányát tekintve is mindenképpen nőni fog, az árazás azonban ugyanolyan kompetitívvé válik majd egy idő után, mint ahogyan az a hanghívások esetében korábban már megtörtént. Hiszen az ügyfelek ugyanúgy elvárják majd, hogy az adatszolgáltatás ugyanúgy olcsóbbá váljon idővel, mint a hanghívás. Emiatt pedig érdemes lehet a szolgáltatóknak a puszta adatközvetítés mellett a piaci értéklánc más részein is megvetni a lábukat.


A bejegyzés trackback címe:

https://arc-vonal.blog.hu/api/trackback/id/tr764882003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Bemutatkozás

„Amíg agyban nem adod fel, legyőzhetetlen vagy” – ez az elv vezérelt eddigi üzleti pályafutásom során, és igazsága többször is beigazolódott már. Szeretem a nem szokványos megoldásokat, mert az a tapasztalatom, hogy ha ezeket megfelelő időben és helyen alkalmazzuk, óriási előnyt jelenthet a versenyben, legyen szó az élet bármely területéről. Esetenként rendhagyó, de remélem, hasznosnak bizonyuló meglátásaimat írnám le e blogoldalon üzletről, sikerről, kudarcról, és persze szűkebb működési területemről, a távközlési iparról.

Takács Krisztián – cégépítő, távközlési szakértő, a Business Telecom Nyrt. vezérigazgatója

Legfrissebb hírek

Legutóbbi hozzászólások

Címkék

2012 (1) 3G (1) 4G (2) 4k (1) adatbiztonság (1) adatfelhő (1) adatforgalom (6) adatvédelem (3) adatvédelmi szabályozás (1) adatvesztés (1) Alan Mulally (1) Alibaba (1) alközpontok (1) alternatív távközlési szolgáltatók (2) amazon (1) amazon.com (1) Android (4) Angry Birds (1) Apple (10) applikáció (3) árfolyamesés (1) ARM (1) autó (1) Baidu (1) Bank of America (1) Barack Obama (1) Barclays (1) befektetők (2) BEREC (1) Bill Gates (1) Bizottság (1) Blackberry (5) BTel (1) BYOD (2) Capgemini (1) CEF (1) cégek (1) cégvezetés (1) célkitűzés (1) Cisco Systems (1) cloud (1) Consumer Electronics Show (2) D-Link (1) Dell (1) Deutsche Telekom (2) DigitalEurope (1) digitális (1) digitális átállás (1) dotkom buborék (2) DRAM (1) Edward Snowden (2) előfizetők (3) ENSZ (1) Ericsson (1) Eric Schmidt (1) értéklánc (1) EU (3) Eurobarometer (1) Európai (1) Európai Bizottság (11) Európai Unió (1) Facebook (11) Fairphone (1) Fed (1) fejlesztési ciklus (1) felhasználók (3) felhőalapú (1) felhőalapú játékok (1) felhő alapú adattárolás (2) felhő alapú számítástechnika (1) felmérés (1) fenntartható (1) France Telecom (2) Gartner (1) gazdasági növekedés (1) Google (15) Google PLay (1) GSMA (1) hackerek (1) hálózatfejlesztés (3) hálózati eszközök (2) hálózatmegosztás (1) hanghívások (3) Harvard Business Review (1) HTC (1) Hutchison (1) ICE (1) Infenion (1) infokommunikációs (1) informatikai szolgáltatások (1) infrastruktúra (1) Intel (1) internetes bűnözés (1) internetes védelem (1) iPhone (3) iPhone 5 (2) IT-szektor (3) játék (1) játékkonzolok (1) Jeff Bezos (2) jelátalakító (1) jogvita (2) kábelszolgáltatók (1) Kabel Deutschland (1) Karsten Nohl (1) kémszoftverek (1) Kim Dotcom (1) Kína (1) kiskereskedelmi láncok (1) kötvénykibocsátás (1) kötvénypiac (1) közösségi média (4) Kroes (1) LTE (2) LTE-hálózatok (1) LTE-technológia (1) Lumia (1) M2M (1) Macintosh (1) management by walking around (1) Mannesmann Mobilfunk (1) Mark Zuckerberg (2) McAfee (1) médiabox (1) Mercedes-Benz (1) Michael Dell (1) Microsoft (5) Mobidia (1) mobilcégek (1) Mobility Report (1) mobilkommunikáció (2) mobilpiac (1) mobilsszolgáltatók (1) mobilszolgáltatók (6) mobiltechnológia (1) mobiltelefon (4) mobil eszközök (1) mobil kommunikáció (1) mobil pénztárca (3) MVNO (1) nagyvállalat (1) Neelie Kroes (3) Netflix (1) NFC (1) nfc (1) Nokia (4) Nokia Siemens Networks (2) NSA (4) okostelefon (11) okostelefon-alkalmazás (2) okostelefon-alkalmazások (4) okostelefonok (17) oksotelefonok (1) operációs rendszer (2) optikai hálózatok (1) Orange (2) Ovum (1) PayPal (1) PC (1) pénzügyi szolgáltatások (1) pénzügyi válság (2) Philips (1) PIN-kód (1) portfolioblogger (82) POS-terminálok (1) PRISM (4) reklámbevételek (1) RIM (1) roaming (1) roaming-díjak (1) Rovio (1) Saas (1) Safe Harbor (1) Samsung (7) SAP (1) Satya Nadella (1) Siemens (1) SIM (2) SIM-kártya (1) Stephen Elop (2) Steve Ballmer (2) Steve Jobs (2) stratégia (1) stratégiai döntés (1) Streetspotr (1) szabadalmak (2) szatellites ineternet (1) szélessáv (2) szélessávú (2) szélessávú hálózatok (1) szélessávú lefedettség (1) szerver (2) szoftverek (1) szolgáltató (1) szolgáltatók (1) tablet (1) tabletek (1) tárolókapacitás (1) távközlési piac (2) távközlési szektor (1) távközlési szolgáltatók (6) technológia (5) Telefonica (1) telekom-szektor (1) telekommunikációs (1) televízió (1) Tencent (1) testen viselhető készülék (1) Time Warner (1) tőkepiac (1) tőkeszerkezet (1) tőzsde (1) Tumblr (1) Twitter (2) ügyfélkör (1) USA (2) üzleti terv (1) vállalatépítés (1) vállalati ügyfelek (1) vállalkozás (1) Verizon Wireless (3) Világbank (2) VISA (1) Vodafone (4) Washington Post (1) Windows (1) Windows Mobile (1) Windows Phone (1) Yahoo (1) YouGov (1) Youtube (2) Zuckerberg (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása