Visszatért a sötét középkor?

sotet_kozepkor.jpgSe szeri, se száma a közösségi média egyre fontosabb szerepét bemutató cikkeknek, blogbejegyzéseknek. A Facebook, Twitter vagy más közösségi oldalak mutatói egyre látványosabb, esetenként pedig szinte már ijesztően látványos számokat produkáltak 2012-ben, és a trend várhatóan 2013-ban is folytatódik. Érdemes azonban fordítani egyet a kérdésen, és egy pillantást vetni arra is, hogy a cégek mennyire használják ki az ebben rejlő lehetőségeket. A jelek szerint egyelőre nem nagyon.

Természetesen van jónéhány olyan vállalat, amelyik felkészült már rá, hogy megszerezze a tudatos, jól tájékozott és ügyeit szinte kizárólag online intéző vásárlókat, és ennek érdekében pedig intenzíven használja a közösségi médiát is, mint egyre nélkülözhetetlenebb érintkezési csatornát. A többség azonban úgy tűnik, továbbra sem tulajdonít akkora jelentőséget az ilyen kommunikációs felületeknek, mint amekkorát sok szakember szerint kellene.


Egy nemrég az USA-ban publikált felmérés érdekes és némileg meglepő képet fest a közösségi média gazdasági felhasználásáról. Eszerint például a megkérdezettek 65 százaléka más feladatokkal is összevonja a céges közösségi média-profilok kezelését, és csupán 27 százalék hajlandó kifejezetten erre a feladatra külön munkaerőt alkalmazni. Ami azonban még elgondolkodtatóbb, az az, hogy a megkérdezett cégek többsége nem növelte a közösségi média használatára szánt költségvetését 2012-ben, és várhatóan 2013-ban is ugyanez lesz a helyzet.

 Ezt a tartózkodást részben talán az magyarázza, hogy csupán a válaszadók 31 százaléka elégedett vagy nagyon elégedett a közösségi médiacsatornák használatának eredményével. A csavar a dologban persze az, hogy az eredményesség javításához nyilvánvalóan a nagyobb ráfordítás is elengedhetetlen lenne.

E passzivitás láttán persze egyes értékelések nem takarékoskodnak az erős jelzőkkel, és egyenesen a „sötét középkorban” veszteglő cégeket vizionálnak. Ez talán némileg túlzás, de azt valószínűleg nehéz lenne vitatni, hogy hosszú-, vagy akár már középtávon is komoly versenyhátrányt eredményezhet, ha valaki nem fordít kellő figyelmet a közösségi médián keresztül történő kommunikálás fejlesztésére.

Végül pedig azon is érdemes egy pillanatra elgondolkodni, hogy ha az USA-ban így viszonyulnak a cégek a közösségi média használatához, milyen eredményt szülne egy hasonló felmérés Magyarországon.


A bejegyzés trackback címe:

https://arc-vonal.blog.hu/api/trackback/id/tr544972884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Bemutatkozás

„Amíg agyban nem adod fel, legyőzhetetlen vagy” – ez az elv vezérelt eddigi üzleti pályafutásom során, és igazsága többször is beigazolódott már. Szeretem a nem szokványos megoldásokat, mert az a tapasztalatom, hogy ha ezeket megfelelő időben és helyen alkalmazzuk, óriási előnyt jelenthet a versenyben, legyen szó az élet bármely területéről. Esetenként rendhagyó, de remélem, hasznosnak bizonyuló meglátásaimat írnám le e blogoldalon üzletről, sikerről, kudarcról, és persze szűkebb működési területemről, a távközlési iparról.

Takács Krisztián – cégépítő, távközlési szakértő, a Business Telecom Nyrt. vezérigazgatója

Legfrissebb hírek

Legutóbbi hozzászólások

Címkék

2012 (1) 3G (1) 4G (2) 4k (1) adatbiztonság (1) adatfelhő (1) adatforgalom (6) adatvédelem (3) adatvédelmi szabályozás (1) adatvesztés (1) Alan Mulally (1) Alibaba (1) alközpontok (1) alternatív távközlési szolgáltatók (2) amazon (1) amazon.com (1) Android (4) Angry Birds (1) Apple (10) applikáció (3) árfolyamesés (1) ARM (1) autó (1) Baidu (1) Bank of America (1) Barack Obama (1) Barclays (1) befektetők (2) BEREC (1) Bill Gates (1) Bizottság (1) Blackberry (5) BTel (1) BYOD (2) Capgemini (1) CEF (1) cégek (1) cégvezetés (1) célkitűzés (1) Cisco Systems (1) cloud (1) Consumer Electronics Show (2) D-Link (1) Dell (1) Deutsche Telekom (2) DigitalEurope (1) digitális (1) digitális átállás (1) dotkom buborék (2) DRAM (1) Edward Snowden (2) előfizetők (3) ENSZ (1) Ericsson (1) Eric Schmidt (1) értéklánc (1) EU (3) Eurobarometer (1) Európai (1) Európai Bizottság (11) Európai Unió (1) Facebook (11) Fairphone (1) Fed (1) fejlesztési ciklus (1) felhasználók (3) felhőalapú (1) felhőalapú játékok (1) felhő alapú adattárolás (2) felhő alapú számítástechnika (1) felmérés (1) fenntartható (1) France Telecom (2) Gartner (1) gazdasági növekedés (1) Google (15) Google PLay (1) GSMA (1) hackerek (1) hálózatfejlesztés (3) hálózati eszközök (2) hálózatmegosztás (1) hanghívások (3) Harvard Business Review (1) HTC (1) Hutchison (1) ICE (1) Infenion (1) infokommunikációs (1) informatikai szolgáltatások (1) infrastruktúra (1) Intel (1) internetes bűnözés (1) internetes védelem (1) iPhone (3) iPhone 5 (2) IT-szektor (3) játék (1) játékkonzolok (1) Jeff Bezos (2) jelátalakító (1) jogvita (2) kábelszolgáltatók (1) Kabel Deutschland (1) Karsten Nohl (1) kémszoftverek (1) Kim Dotcom (1) Kína (1) kiskereskedelmi láncok (1) kötvénykibocsátás (1) kötvénypiac (1) közösségi média (4) Kroes (1) LTE (2) LTE-hálózatok (1) LTE-technológia (1) Lumia (1) M2M (1) Macintosh (1) management by walking around (1) Mannesmann Mobilfunk (1) Mark Zuckerberg (2) McAfee (1) médiabox (1) Mercedes-Benz (1) Michael Dell (1) Microsoft (5) Mobidia (1) mobilcégek (1) Mobility Report (1) mobilkommunikáció (2) mobilpiac (1) mobilsszolgáltatók (1) mobilszolgáltatók (6) mobiltechnológia (1) mobiltelefon (4) mobil eszközök (1) mobil kommunikáció (1) mobil pénztárca (3) MVNO (1) nagyvállalat (1) Neelie Kroes (3) Netflix (1) nfc (1) NFC (1) Nokia (4) Nokia Siemens Networks (2) NSA (4) okostelefon (11) okostelefon-alkalmazás (2) okostelefon-alkalmazások (4) okostelefonok (17) oksotelefonok (1) operációs rendszer (2) optikai hálózatok (1) Orange (2) Ovum (1) PayPal (1) PC (1) pénzügyi szolgáltatások (1) pénzügyi válság (2) Philips (1) PIN-kód (1) portfolioblogger (82) POS-terminálok (1) PRISM (4) reklámbevételek (1) RIM (1) roaming (1) roaming-díjak (1) Rovio (1) Saas (1) Safe Harbor (1) Samsung (7) SAP (1) Satya Nadella (1) Siemens (1) SIM (2) SIM-kártya (1) Stephen Elop (2) Steve Ballmer (2) Steve Jobs (2) stratégia (1) stratégiai döntés (1) Streetspotr (1) szabadalmak (2) szatellites ineternet (1) szélessáv (2) szélessávú (2) szélessávú hálózatok (1) szélessávú lefedettség (1) szerver (2) szoftverek (1) szolgáltató (1) szolgáltatók (1) tablet (1) tabletek (1) tárolókapacitás (1) távközlési piac (2) távközlési szektor (1) távközlési szolgáltatók (6) technológia (5) Telefonica (1) telekom-szektor (1) telekommunikációs (1) televízió (1) Tencent (1) testen viselhető készülék (1) Time Warner (1) tőkepiac (1) tőkeszerkezet (1) tőzsde (1) Tumblr (1) Twitter (2) ügyfélkör (1) USA (2) üzleti terv (1) vállalatépítés (1) vállalati ügyfelek (1) vállalkozás (1) Verizon Wireless (3) Világbank (2) VISA (1) Vodafone (4) Washington Post (1) Windows (1) Windows Mobile (1) Windows Phone (1) Yahoo (1) YouGov (1) Youtube (2) Zuckerberg (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása