Elszabadult számítógépek

elszabadult.JPGAlig több mint tíz év kellett hozzá, hogy a mobiltechnológia a telefonok világa után a számítógépeket is az „uralma” alá hajtsa, okostelefonok és tabletek képében. Idén lesz várhatóan az első olyan év, amikor e mobil eszközök száma meghaladja majd a PC-két. A mobiltechnológia térnyerése egyes előrejelzések szerint óriási gazdasági lehetőségeket rejt magában, de egyben óriási kockázatokat sok nagy múltú, korábban bebetonozottnak hitt piaci szereplő számára.

A telefon számára 2002 volt a nagy fordulat éve, amikor a mobilok száma túlszárnyalta a vezetékes készülékekét. Előrejelzések szerint ehhez hasonló lesz 2013 az okostelefonok és hagyományos PC-k viszonylatában. Ez a folyamat egyaránt komoly következményekkel jár a távközlési szolgáltatókra és a nagy technológiai gyártókra nézve is. Míg előbbiek egyelőre inkább saját helyüket próbálják keresni a megváltozott piaci körülmények között, utóbbiak esetében egyre jobban kirajzolódik, hogy kik számítanak az új felállás nyerteseinek, illetve veszteseinek.

Az egyértelmű nyertes az Apple, amely az iPhone-nak köszönhetően a mobilgyártásból származó globális nyereség háromnegyedét zsebeli be, miközben az eladott készülékek számát tekintve csak 10 százalékos a piaci részesedése. A legnagyobb vesztesek névsorában viszont számos korábban meghatározó szerepet játszó cég szerepel. A PC-korszak nagy nevei, mint például a Dell, a HP és Microsoft is kisebb-nagyobb mértékben lecsúsztak a számítástechnika mobilizálódásáról. De ugyanígy jártak a másik oldalon olyan nagy mobiltelefon-gyártók, mint a Nokia vagy a BlackBerryjéről ismert RIM.

Jellemző, hogy a 2012-es év nagy technológiai buktái között egyaránt megtalálhatjuk a RIM, a Microsoft és a Nokia nevét is. A RIM például képtelen volt tavaly az ígért határidőre bemutatni a sokak által várt BlackBerry 10-et. A legutóbbi halasztás alkalmával 2013. január 30-at tűzték ki új céldátumként, miközben a cég a jelenlegi helyzetben egyáltalán nem engedhetne meg magának ilyen komolytalankodásokat.

A Nokia és Microsoft ugyanakkor közösen szerepelnek a másik nagy kudarcban, hiszen a Lumia 900-as készülék a két cég együttműködésének gyümölcse. A dolog szépséghibája csupán annyi volt, hogy szinte senki nem akarta megvenni az új modellt.

Persze nem minden cég mereng tétlenül a kialakult előnytelen helyzet miatt. A Microsoft például előremeneküléssel próbálja behozni lemaradását, és egy fedél alatt igyekszik megvalósítani a hardver- és a szoftverfejlesztést. Steve Ballmer Microsoft-vezér szerint a továbbiakban nem megengedhető, hogy egy külső hardvergyártótól való függés az innováció akadályává váljon. Az év végén már olyan értesülések is szárnyra kaptak, hogy a Microsoft már megállapodott az iPhone-okat is összerelő Foxconnal egy saját fejlesztésű okostelefon legyártásáról.

A Microsoft útkeresése érthető, és a szoftver-hardver egy fedél alatt történő fejlesztése egyébként az Apple-nél is szemmel láthatóan jól bevált. Az már persze más kérdés, hogy a hagyományosan a hardvercégekkel szorosan együttműködő Microsoft esetében a gyártók hogyan tolerálják majd, ha eddigi partnerük egyben konkurensük is lesz…


A bejegyzés trackback címe:

https://arc-vonal.blog.hu/api/trackback/id/tr474993665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Bemutatkozás

„Amíg agyban nem adod fel, legyőzhetetlen vagy” – ez az elv vezérelt eddigi üzleti pályafutásom során, és igazsága többször is beigazolódott már. Szeretem a nem szokványos megoldásokat, mert az a tapasztalatom, hogy ha ezeket megfelelő időben és helyen alkalmazzuk, óriási előnyt jelenthet a versenyben, legyen szó az élet bármely területéről. Esetenként rendhagyó, de remélem, hasznosnak bizonyuló meglátásaimat írnám le e blogoldalon üzletről, sikerről, kudarcról, és persze szűkebb működési területemről, a távközlési iparról.

Takács Krisztián – cégépítő, távközlési szakértő, a Business Telecom Nyrt. vezérigazgatója

Legfrissebb hírek

Legutóbbi hozzászólások

Címkék

2012 (1) 3G (1) 4G (2) 4k (1) adatbiztonság (1) adatfelhő (1) adatforgalom (6) adatvédelem (3) adatvédelmi szabályozás (1) adatvesztés (1) Alan Mulally (1) Alibaba (1) alközpontok (1) alternatív távközlési szolgáltatók (2) amazon (1) amazon.com (1) Android (4) Angry Birds (1) Apple (10) applikáció (3) árfolyamesés (1) ARM (1) autó (1) Baidu (1) Bank of America (1) Barack Obama (1) Barclays (1) befektetők (2) BEREC (1) Bill Gates (1) Bizottság (1) Blackberry (5) BTel (1) BYOD (2) Capgemini (1) CEF (1) cégek (1) cégvezetés (1) célkitűzés (1) Cisco Systems (1) cloud (1) Consumer Electronics Show (2) D-Link (1) Dell (1) Deutsche Telekom (2) DigitalEurope (1) digitális (1) digitális átállás (1) dotkom buborék (2) DRAM (1) Edward Snowden (2) előfizetők (3) ENSZ (1) Ericsson (1) Eric Schmidt (1) értéklánc (1) EU (3) Eurobarometer (1) Európai (1) Európai Bizottság (11) Európai Unió (1) Facebook (11) Fairphone (1) Fed (1) fejlesztési ciklus (1) felhasználók (3) felhőalapú (1) felhőalapú játékok (1) felhő alapú adattárolás (2) felhő alapú számítástechnika (1) felmérés (1) fenntartható (1) France Telecom (2) Gartner (1) gazdasági növekedés (1) Google (15) Google PLay (1) GSMA (1) hackerek (1) hálózatfejlesztés (3) hálózati eszközök (2) hálózatmegosztás (1) hanghívások (3) Harvard Business Review (1) HTC (1) Hutchison (1) ICE (1) Infenion (1) infokommunikációs (1) informatikai szolgáltatások (1) infrastruktúra (1) Intel (1) internetes bűnözés (1) internetes védelem (1) iPhone (3) iPhone 5 (2) IT-szektor (3) játék (1) játékkonzolok (1) Jeff Bezos (2) jelátalakító (1) jogvita (2) kábelszolgáltatók (1) Kabel Deutschland (1) Karsten Nohl (1) kémszoftverek (1) Kim Dotcom (1) Kína (1) kiskereskedelmi láncok (1) kötvénykibocsátás (1) kötvénypiac (1) közösségi média (4) Kroes (1) LTE (2) LTE-hálózatok (1) LTE-technológia (1) Lumia (1) M2M (1) Macintosh (1) management by walking around (1) Mannesmann Mobilfunk (1) Mark Zuckerberg (2) McAfee (1) médiabox (1) Mercedes-Benz (1) Michael Dell (1) Microsoft (5) Mobidia (1) mobilcégek (1) Mobility Report (1) mobilkommunikáció (2) mobilpiac (1) mobilsszolgáltatók (1) mobilszolgáltatók (6) mobiltechnológia (1) mobiltelefon (4) mobil eszközök (1) mobil kommunikáció (1) mobil pénztárca (3) MVNO (1) nagyvállalat (1) Neelie Kroes (3) Netflix (1) NFC (1) nfc (1) Nokia (4) Nokia Siemens Networks (2) NSA (4) okostelefon (11) okostelefon-alkalmazás (2) okostelefon-alkalmazások (4) okostelefonok (17) oksotelefonok (1) operációs rendszer (2) optikai hálózatok (1) Orange (2) Ovum (1) PayPal (1) PC (1) pénzügyi szolgáltatások (1) pénzügyi válság (2) Philips (1) PIN-kód (1) portfolioblogger (82) POS-terminálok (1) PRISM (4) reklámbevételek (1) RIM (1) roaming (1) roaming-díjak (1) Rovio (1) Saas (1) Safe Harbor (1) Samsung (7) SAP (1) Satya Nadella (1) Siemens (1) SIM (2) SIM-kártya (1) Stephen Elop (2) Steve Ballmer (2) Steve Jobs (2) stratégia (1) stratégiai döntés (1) Streetspotr (1) szabadalmak (2) szatellites ineternet (1) szélessáv (2) szélessávú (2) szélessávú hálózatok (1) szélessávú lefedettség (1) szerver (2) szoftverek (1) szolgáltató (1) szolgáltatók (1) tablet (1) tabletek (1) tárolókapacitás (1) távközlési piac (2) távközlési szektor (1) távközlési szolgáltatók (6) technológia (5) Telefonica (1) telekom-szektor (1) telekommunikációs (1) televízió (1) Tencent (1) testen viselhető készülék (1) Time Warner (1) tőkepiac (1) tőkeszerkezet (1) tőzsde (1) Tumblr (1) Twitter (2) ügyfélkör (1) USA (2) üzleti terv (1) vállalatépítés (1) vállalati ügyfelek (1) vállalkozás (1) Verizon Wireless (3) Világbank (2) VISA (1) Vodafone (4) Washington Post (1) Windows (1) Windows Mobile (1) Windows Phone (1) Yahoo (1) YouGov (1) Youtube (2) Zuckerberg (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása