A világgazdaság egyik legfőbb hajtóereje a mobil kommunikáció. Legalábbis ez az érzése támad az embernek, ha a Világbank nemrég kiadott jelentését olvassa arról, hogy milyen elképesztő gazdasági potenciál rejlik a mobiltelefonok használatában. Legyen szó a mezőgazdaságról, a pénzügyi vagy az egészségügyi szolgáltatásokról, a kormányzatról, az okostelefonokon futó alkalmazások egyre nagyobb választéka komoly hatást gyakorolhat a jövőben ezekre a szektorokra – így a Világbank. A mobilszolgáltatók szempontjából ez a prognózis két dolgot jelent. Egyfelől örömhír, másrészt viszont csak megerősíti azt a már többször elhangzott figyelmeztetést, hogy a mobilcégeknek újra kell definiálniuk magukat, ha meg akarják ragadni a kínálkozó lehetőségeket.
Az alkalmazások egyre átláthatatlanabb sokasága által teremtett új helyzetről, illetve arról, hogy ez milyen problémák elé állítja a szolgáltatókat, már írtam e hasábokon. A Világbank előrejelzése persze az általános gazdasági hatások szempontjából vizsgálja a trendet, és nem a szolgáltatók speciális helyzetéből kiindulva. És a kép, amit elénk tár, valóban sok fejlődési lehetőséget villant fel.
A mezőgazdaság számára a speciális mobilszolgáltatások lehetővé teszik, hogy a korábbinál sokkal gyorsabban lehessen információkhoz jutni a piaci árakkal, a klimatikus viszonyok változásával vagy a különböző termesztési módszerek fejlődésével kapcsolatban. A jelentés ugyanígy számba veszi a mobiltelefonok egyre meghatározóbb szerepét a pénzügyi tranzakciókban, illetve az ehhez kapcsolódó szolgáltatások egyre szélesebb skáláját.
Nagyon érdekes az a rész, amely az okostelefon-alkalmazások foglalkoztatás-serkentő hatását elemzi, különös tekintettel a lakosság azon részére, amelyik amúgy a gazdasági eseményektől elszigetelten él. Jó példával szolgálnak erre azok az applikációk, amelyek egyfajta mini állásközvetítőként megmutatják, milyen kisebb, alkalmi munkák érhetők el akár a közvetlen lakókörnyezetünkben is.
Mindezek és az összes többi, szinte felsorolhatatlanul sokféle felhasználási lehetőség azonban a mobil kommunikáció fejlődését serkentő „keresleti” oldalon található. Az érem másik oldala viszont az a „kínálati” oldal, amely arról szól, hogy a mobilcégek – és az általuk üzemeltetett infrastruktúra – mennyit „bírnak el”, vagyis hogy képesek-e lépést tartani a sok új alkalmazás által gerjesztett adatforgalmi igénnyel.
A Világbank előrejelzése csak az utolsó fejezetben foglalkozik ezzel a problémával, ajánlásokat megfogalmazva a politikai döntéshozók számára azzal kapcsolatban, hogy hogyan segíthetik elő a nagy sávszélességű kommunikációs hálózatok kiépülését. A javaslatok között szerepel többek között az átlátható piaci verseny feltételeinek biztosítása, a szabványok nemzetközi egységesítése a költséghatékonyabb hálózatfejlesztés érdekében, vagy annak a hatósági megakadályozása, hogy egyes szolgáltatók több frekvenciasáv megszerzésével próbálják meg hátráltatni a versenytársakat. Azonban a fejlesztési kényszer miatt a szolgáltatókra nehezedő óriási pénzügyi terhek problémáját nem lehet megoldani néhány jól hangzó szakpolitikai ajánlás segítségével, bár igaz, ez nem is az állam feladata. Viszont ha az egyes országok megszívlelik ezeket a javaslatokat, sokat segíthetnek a cégek helyzetén.