Valószínűleg újra kell majd definiálniuk saját helyzetüket a mobilszolgáltatóknak az elkövetkező néhány évben, ha továbbra is versenyképesek akarnak maradni – írtam alig két hete e blog hasábjain. A nagy régiós szolgáltatók nehézségeit tükröző, a hét elején napvilágot látott kedvezőtlen mutatók is ezt a kényszert látszanak alátámasztani. A gond csak az, hogy a magyar, cseh vagy lengyel előfizetők magatartása enyhén szólva nem fogja megkönnyíteni ezt az átmenetet.
A régió nagy szolgáltatóinak árbevétele növekvő ütemben csökkent a harmadik negyedévben, amit elsősorban a hang alapú kommunikáció terén bekövetkezett zsugorodás okozott. Ez teljesen egybecseng a korábbi bejegyzésekben említett trenddel, vagyis a hanghívások jól megfigyelhető visszaszorulásával. Az adatforgalom szerepének növekedése, illetve az ilyen jellegű szolgáltatások soha korábban nem látott mértékű diverzifikálódása új kockázatként és egyben lehetőségként jelenik meg a mobilcégek előtt. A továbblépést az jelentheti számukra, ha maguk is részt vállalnak az okostelefonok és egyéb kommunikációs eszközök által lehetővé tett összetett szolgáltatások nyújtásában. Így elkerülhetik azt a nem kívánatos forgatókönyvet, hogy egy idő után csupán az adatforgalom lebonyolítóiként szerepeljenek a mindent elárasztó új alkalmazások piacán.
Ez mind nagyon szépen hangzik, csak éppen a kelet-közép-európai valóság mintha egyelőre nem akarna alkalmazkodni a recepthez. A harmadik negyedéves jelentésekből az is kiderül ugyanis, hogy az előfizetők egyre jobban visszafogják kiadásaikat. Ez pedig többek között azt jelenti, hogy egyre kevesebb féle szolgáltatást vesznek igénybe. Ilyen fogyasztási hajlandóság mellett elég nehezen megmondható, hogy tulajdonképpen mennyi értelme van minél több összetett szolgáltatást kínálni az ügyfeleknek.
Az is elképzelhető, hogy a mobilszolgáltatóknak más lehetőségeket is mérlegelniük kell, amikor szerepük újradefiniálásán gondolkodnak. A nagy, egykori állami távközlési monopóliumok utódainak működését továbbra is nehezíti saját komplexitásuk. Egyszerre működnek hálózattulajdonosként, hálózatüzemeltetőként, távközlési szolgáltatóként, és még a hagyományos távközlési modellhez már csak részben kapcsolódó digitális szolgáltatások pályáján is igyekeznek megvetni a lábukat. Ez utóbbiak terén olyan erős, nem távközlési hátterű konkurensekkel állnak szemben, mint a Google, a Facebook vagy a Skype.
Abban az esetben, ha ezeket a különböző működési területeket megpróbáljuk szétválasztani, szembeötlővé válik, hogy mennyire különbözően is működnek valójában, legyen szó akár a stratégiai, akár a pénzügyi szempontokról. Elképzelhető, hogy idővel rákényszerülnek ezeknek a tevékenységi köröknek nemcsak az elméleti-, de a tényleges különválasztására is, vagy legalábbis arra, hogy nagyobb működési autonómiát biztosítsanak a számukra a cég egészén belül. Ezzel segíthetik az egyes egységek tényleges igényeinek megfelelő beruházási politika kialakítását, illetve a költségek csökkentését.