A Blackberry (korábban RIM) nem lehet büszke idei eredményére. Hiába próbáltak két új modellel is versenybe szállni az Apple és Samsung uralta mobilpiacon, a második negyedévben 84 millió dolláros veszteséget könyvelhettek el. Mint ahogy arról korábban már szó volt, a cégnek már az is hatalmas érvágásnak számított, hogy a Blackberry Z10 és Q10 megjelenése folyamatosan csúszott, egészen ez év tavaszáig. A körülbelül 15 hónapig tartó fejlesztések pedig, úgy tűnik, nem tudták beváltani a hozzájuk fűzött reményeket. A kérdés az, hogy van-e olyan lépés a cég tarsolyában, amellyel esélye lehet visszajutni az élmezőnybe.
A helyzetükön egy új, középkategóriás készülékkel, a Q5-össel kívánnak javítani, amit elsősorban a fejlődő országokban (főleg Afrikában, Közel-Keleten és Délkelet-Ázsiában), illetve Kanadában terveznek árusítani. Jól tudják, hogy Nyugat-Európában és az USA-ban a telített piacokon nincs sok esélyük nagyot szelni a tortából, így ott próbálnak betörni, ahol a két óriáscég még nem vetette meg teljesen a lábát. Ráadásul az említett régiókban viszonylag lojális fogyasztói körrel is rendelkeznek, ami a malmukra hajthatja a vizet.
Az viszont probléma lehet az új típussal, hogy magasabb lesz az ára, mint a konkurencia hozzá hasonló képességű telefonjainak. A készülék jóval kevesebbet tud, mint Q10-es, és ehhez képest pedig túl van árazva. A kérdés az lesz, hogy az elkötelezett fogyasztók ilyen ár/érték arány mellett is kitartanak-e a márka mellett, illetve hogy meg tudja-e szólítani a Blackberry célközönségnek kikiáltott fiatalokat és a mobilra kevesebbet költő üzletembereket.
A tulajdonosok közleményeikben teljes magabiztosságot mutatnak, mondván, a veszteség természetes velejárója a piaci jelenlétnek. Rendkívül bizakodóak a jövőre nézve, ami kissé lassítóan hat a részvényeik esésének mértékére. Elhamarkodottnak tűnő lépéseik viszont nem ezt a képet erősítik. Korábbi közleményük egyik állításával ellentétben az elmúlt két évben már több mint 5000 munkahelyet szüntettek meg, a siralmas eredményeket pedig a marketingosztály elhibázott döntéseivel magyarázzák. A cég láthatóan kapaszkodik, csökkenteni próbálja a veszteségeit, jelen helyzetben profitról nem is érdemes beszélni.
Ha vissza is tud térni a cég a kiélezett versenybe, hosszú, sok lépésből álló utat kell megtennie. Forrásaik nem annyira fejlettek, mint a konkurenseknek, és a folyamatos negatív hírek is elbizonytalanítják a fogyasztókat a termékeikkel kapcsolatban. Ha a Q5-ös elvárásaikhoz mérten jól teljesít, és képes a márkát tovább erősíteni a fejlődő országokban, a következő időszak biztató lehet a vállalat számára. Ha viszont a termék veszteséges lesz, a vezetőség kénytelen lesz radikálisabb változtatásokra adni a fejét.