A felhő alapú informatikai szolgáltatásokkal kapcsolatos gyanakvás és bizalmatlanság már eddig is megfigyelhető volt, dacára azoknak a nyilvánvaló előnyöknek, amelyekkel ez a megoldás rendelkezik. Az Edward Snowden által kirobbantott amerikai megfigyelési botrány pedig úgy hat, mint olaj a tűzre, hiszen a cloud ellenzői most igazolva látják aggályaikat, és valószínűleg sok eddig ingadozó is „átigazol” a szkeptikusok táborába.

A felhő alapú adattárolást eddig jellemzően a nagyobb cégek kockáztatták  meg, miközben az európai  közepes- és kisvállalkozások a nagyarányú megtakarítási potenciál ellenére is inkább bizalmatlanok maradtak a külső, tőlük független szerverekkel szemben. A néhány hete kirobbant, és egyre jobban dagadó PRISM-botrány valószínűleg tovább ront majd ezen a helyzeten.

Miközben korábban lehetett arra hivatkozni, hogy a clouddal kapcsolatos tapasztalatok alapvetően pozitívak, és a céges félelmek többségére már létezik technikai megoldás, a megfigyelési botrány nyomán ezek az érvek hirtelen nagyon gyengének tűnnek. Hiszen hiába sorolják a szolgáltatók a különböző financiális és technikai előnyöket a potenciális ügyfeleknek, ha azok csak azt látják, hogy elveszíthetik az ellenőrzést „kiszervezett” adataik felett, amelyek között szabadon turkálhatnak a titkosszolgálatok különböző indokokra hivatkozva.

 És akkor itt van még az a speciális probléma is, hogy az IT-szektorban Európa erősen függ az USA-tól. Vagyis az amerikai cégek szolgáltatásai szinte megkerülhetetlenek, mert nincs életképes európai alternatívájuk, miközben az Amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) vígan turkál az e cégekre bízott adatok között.

Nem véletlen, hogy az Európai Bizottságban nagyon sok szó esik az uniós informatikai iparág erősítéséről. Michel Barnier belső piacokért felelős biztos saját, európai számítógépes felhők létrehozását sürgette csütörtökön az Európai Parlamentben. Ahogy mondta: „Egy tanulsága bizonyosan van a megfigyelési botránynak, mégpedig az, hogy politikai akaratra van szükség a függetlenség megőrzése érdekében” . Előkerült természetesen az egységes európai digitális belső piacban rejlő gazdaságélénkítő potenciál örök témája is, meg persze hogy mindez hány új munkahelyet teremthet.

Úgy látszik, Brüsszel továbbra sem akarja tudomásul venni, hogy vannak problémák, amelyeket politikai parancsszóval nem lehet megoldani. Ilyen például az európai versenyképesség az IT-szektorban. Pedig számos olyan intő európai példa áll rendelkezésre az iparágból, amelyek megmutatják, hogy az állami kezdeményezés sokszor nem elég a piaci versenyben való helytálláshoz. Valószínűleg a hangzatos ígéretek és mesébe illő jövőképek felvázolása helyett a szabályozási környezet tényleges javításával tehetnék a legtöbbet az európai cégek érdekében.