Android, a pusztító?

android.jpgÁtláthatatlan algoritmusai és az adatvédelmi szabályok aggályos kezelése miatt szinte folyamatosan a hírek és hatóságok fókuszában lévő Google-nak van még egy olyan terméke, ami egyre több aggodalmat kelt mostanában. Ez pedig az okostelefonok nagy részében futó Android operációs rendszer. Egyes szakértők már odáig mentek, hogy valódi „időzített bombaként” emlegetik az Androidban rejlő biztonsági réseket, amelyek a nem is olyan távoli jövőben akár súlyos katasztrófák előidézői lehetnek.

Az mindenesetre tény, hogy az elrémisztő példáknak szánt különböző demonstrációk valóban nagy elgondolkodtatók. A McAfee biztonsági cég például már korábban bemutatta, hogyan lehet egy Androiddal működő okostelefont a távolból úgy meghekkelni, hogy a szoftver túlhevíti az akkumulátort, majd tönkreteszi magát a készüléket. Ez valóban elég ijesztően hangzik, de még mindig vicces bűvészmutatványnak tűnik ahhoz képest, amikor egy Androidos telefonnal képesek egy repülőgép teljes elektronikáját kívülről ellenőrzésük alá vonni. És sajnos ez utóbbi lehetőség sem a képzelet szüleménye.

Nos, a fentiek kapcsán számos kérdés felmerül. Például az, hogy ha már ilyen elképesztő lehetőségek a teljes nyilvánosság számára ismertté váltak, mi minden titok lehet még az Android kapcsán, amiről csupán pár ember tud. A másik szintén nem elhanyagolható szempont, hogy képes-e, illetve szándékozik-e valamit tenni a Google e veszélyek kiküszöbölése érdekében. Mi történik például az Androiddal és a Google-lal, ha az operációs rendszer kicsúszik az irányításuk alól, és mondjuk a terroristák kiváló elektronikus fegyverévé válik?

Gazdasági szempontból azonban van még egy, a korábbiakhoz hasonlóan fajsúlyos kérdés. Mégpedig az, hogy az Android esetleges bukása milyen hatással lesz a piacra, milyen típusú átrendeződést válthat ki. Az mindenesetre elképzelhető, hogy a Google nem várja meg, amíg vállalhatatlanná váló operációs rendszere magával rántja. Ebben az esetben valósszínű, hogy az Android körül halmozódó biztonsági problémák lökést adnak a cégnek, hogy távolodjon el nyílt forráskódú operációs rendszerétől, és hagyatkozzon egyre inkább a saját, belső fejlesztésű Chrome-ra.

Az Android kiesése mindenesetre nagy űrt hagyna maga után a mobil operációs rendszerek piacán. Nyilván mindenki fel tudna hozni néhány nevet a lehetséges utódokként. Kérdés azonban, hogy melyik lenne képes betölteni az űrt. Az éppen szinte hamvaiból újjáéledni próbáló Blackberry, esetleg a Microsoft vagy a szintén visszakapaszkodni igyekvő Nokia? Mindezek előtt természetesen van még egy mellőzhetetlen feltétel: a Google-nak el kell döntenie, mit kíván kezdeni az egyre nyilvánvalóbbá váló problémákkal.


A bejegyzés trackback címe:

https://arc-vonal.blog.hu/api/trackback/id/tr515263823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mar tobb virusirto ceg keszitett tanulmanyt, hogy pl. az iOS sokkal setulekenyebb es tobb a biztonsagi res benne. Droidra viszont tobb kartevo keszul de ez inkabb annak koszonheto hogy piacvezeto platform
Ne haragudj, de ezen poszt alapján úgy tünik hogy neked fogalmad sincs hogy mi is az az android meg hogy hogy müködik, ellenben bármely marketinges megdicsérne hogy sikerült olyan posztot összerántanod ami kellően "tudományosnak" tünik laikusok számára.

"amikor egy Androidos telefonnal képesek egy repülőgép teljes elektronikáját kívülről ellenőrzésük alá vonni"

Ennek semmi köze az Androidhoz. Csak kell egy szoftver ami értelmezi az irányitás és a gép közti forgalmat, meg egy rádió ami képes ezt venni illetve adni. A szoftver futhat bármin, windowson, linuxon, macos-en, androidon tökmindegy, rádiót meg vehetsz kb. 50 dollárért aztán rádughato a gépre. A fickó épp androidra irta meg a szoftvert, ennyi. Persze ezt a média nagyon felkapta, de a valójában ez ugyanaz mint hogy androidos okostelefonnal lehet kapcsolgatni a tévét ha van beépített infra portja, vagy külső infra ledet dugunk rá. Ami igaz ugyan, csakhogy erre bármelyik tescos 2000 forintos univerzális távirányitó is képes, nem nagy kunszt. Nem azért tudja mert androidos meg okostelo, hanem mert van benne megfelelő hardver meg valaki irt hozzá egy szoftvert. A távirányitót már 15 évvel ezelőtti órák is tudtak, egy időben ez volt a favorit.

"Például az, hogy ha már ilyen elképesztő lehetőségek a teljes nyilvánosság számára ismertté váltak, mi minden titok lehet még az Android kapcsán, amiről csupán pár ember tud"

Na milyen? Az Android nyilt forráskodú akármikor letöltheted aztán olvasgathatod a forráskódot, miféle titkos szoftver lehet az aminek a forráskódját bárki letöltheti, leforditja sőt ha akarod fel is teheted a telefonodra a magadnak leforditott androidot?
Az android egy sima linuxos operációs rendszer, nyilt forráskoddal, kb. a fenti a sorból szürtem le hogy fogalmad sincs hogy mi az az Android.

"Mi történik például az Androiddal és a Google-lal, ha az operációs rendszer kicsúszik az irányításuk alól, és mondjuk a terroristák kiváló elektronikus fegyverévé válik?"

WTF??? Talán túl sok mozit nézel.

Csak szólok hogy jelenleg a legtöbbet feltört, meghackelt stb rendszer a Windows. Meg tudnád mondani hogy micsoda kiváló elektronikus fegyverré vált a windows? Vagy hogy a microsoft mikor dobta ki mert vállalhatatlannak tartotta? Na majd ha a microsoft vállalhatatlannak tartja biztonsági szempontból a windowst akkor térjünk vissza google-re.

"Az Android kiesése mindenesetre nagy űrt hagyna maga után a mobil operációs rendszerek piacán"

Megfordult a fejemben hogy valamelyik másik okostelefon gyártóhoz valamiféle kapcsolat füz téged...
Mi ez, egy kis FUD az Apple részéről?
Ez értelmezhetetlen.
Mennyivel jobb lenne a világ, ha mindenki azzal foglalkozna, amihez ért :)
@porthosz: "Csak szólok hogy jelenleg a legtöbbet feltört, meghackelt stb rendszer a Windows. Meg tudnád mondani hogy micsoda kiváló elektronikus fegyverré vált a windows? "
Az a szo, hogy stuxnet mond neked valamit?
Te jo eg, a szerzonek uzenem, hogy ha mar egyszer sikerult felkapaszkodni a rangletran, akkor tegye meg maganak azt a szivesseget, hogy nem csinal teljesen hulyet magabol :( Osszevissza beszel, lathatolag semmifele fogalma sincs a temarol.
Ezt ne erőltesd, mert annyira világít a tudatlanságod, hogy lebarnulok itt a monitor előtt.
"amikor egy Androidos telefonnal képesek egy repülőgép teljes elektronikáját kívülről ellenőrzésük alá vonni. "

He? Ez a repülőgép (egy berendezésének) a hibája, nem az androidé!
"Az Android kiesése mindenesetre nagy űrt hagyna maga után a mobil operációs rendszerek piacán."

Máshol kell azt a nagy űrt keresni :)
Fogalmatlan okoskodás a legrosszabb fajtából. Úgy örülök, h a kommentelők ilyen szép elegánsan a helyére teszik.
" esetleg a Microsoft vagy a szintén visszakapaszkodni igyekvő Nokia?" - per pillanat a kettő majdnem egy és ugyanaz.. :)
Ez nagyon aranyos volt. Köszi a kellemes perceket. :)
Na most akkor azt megértem, hogy Gizike a titkárnő - egy multinál, ahol csak angolul beszélnek/írnak - nem tud átkapcsolni magyar ékezetre, meg a helpdeskjük se tud.

De egy ILYEN blogon aki hozzászól...

Lustaság? Vagy "leszarom a magyar nyelvet, meg mindenkit, aki olvassa" mentalitás?
A Nokiának nincs saját rendszere, a microsoft hátán próbál visszakapaszkodni. Amúgy pedig, biztonságos operációs rendszer ebben a méretben már nincs - kb. ugyanannyira lyukas az IOS is, és ha valaki nagyon vizsgálná a blackberry-t vagy az MS üdvöskéjét - ami nem mellesleg a PC-n millió sebből vérző windowsra alapul - valószínűleg kb. ugyanannyi lyukat találna. Más kérdés, hogy ha egy lyukkal megtámadhatod a piac 50%-át vagy 2%-át, akkor nem a 2%-os lefedettségű OS-ben fogod kergetni a bugokat. Amúgy kb. ugyanezért van kevesebb vírus linuxra vagy MacOS-re is.
Már ne haragudjatok, de az android egy fostalicska (függetlenül attól, hogy nekem is az van)

most a 4. verzióra állt össze nagyjából...giga tonnányi hibajavítás után(ami nélkül ki se lett volna szabad adni).
De biztonsági rések milliói vannak benne továbbra is.
De ez nem azt jelenti hogy a többiben nincs!

Egyszerűen elvi felépítési hibák tömkelege.
Legjobb példa erre a futtatható programok...amik a háttérben mennek, pedig nem is használja az ember. Ezt még senkinek nem sikerült megmagyarázni hogy ugyan minek fut. Attól hogy kint van egy kibaszott ikon a kezdőképernyőn?
Elrejteni egy 100kb-os kódot a több 10-20 futó program közé kb 2 perc lehet egy vírus írónak. Ezt elősegíti hogy gyakorlatilag bármennyire bele lehet nyúlni...
Gondolt valaha vaki arra hogy az ilyen agyba főbe moddolt android és PC-s linux rendszerek milyen kódokat futtathatnak?
Gyakorlatilag bármilyet, abszolút csak a jóhiszeműségen műlik a dolog. Jóhiszeműség az interneten? Jó vicc.
Mi ez ha nem orbitális kritikus hiba? (nem is értem hogy a többi más rendszerű mobil gyártó vagy éppen a Microsoft miért nem használja ki ennek a marketing lehetőségét) Akár terrorista szervezet is lehet, Bárki bármilyen céllal olyan kódot rak bele amit csak akar. és felrakja netre, hogy ez milyen fasza kis rendszerecske.

Másfelő@Mindfield: l

Igen ez meg a másik milyen fostalicska rendszere lehet egy repülőnek, ha ennyitől nyom egy kék halált vagy átveszed az irányítást stb.
Nem kell messzire menni, elég megnézi a repülőkatasztrófák témájú dokumentum sorozatokat.
A hanyag tervezés netovábbja ...lehet egy kocsi elektromos és biztonsági rendszerei hatékonyabbak és kifinomultabbak mint egy repülőé...ezek után nem is csodálkozom hogy lepottyannak.

Az anrdoid rendszer másik kritikus pontja a JAVA...amit már nagyon, de nagyon el kellene felejteni, és beírni a történelemkönyvekbe, mint a világ legselejtesebb programozási nyelve ever.
Agyfosásig teli kritikusabbnál kritikusabb biztonsági hibákkal. Nem hiába
Már jó 6-7 évvel ezelőtt bejelentették, hogy jó lesz most már ebből a prognyelvből, be lehet fejezni a szarakodást.
ez már sose lesz jobb nyelv és a későbbiekben csak gondot fog okozni.

És lám eljött 2012 2013 és gondot okoz...micsoda véletlen
az APPLE se hiába tiltogatja le folyton...az xp-s és a Win7-es mozillám rendszeresen összefossa magát tőle.
www.us-cert.gov/ncas/alerts/TA13-010A

A linuxnak is meg van a maga saját környezete (nem desktop) és a windowsnak is mint desktop OS..
más igények más elvárások,
De az biztos hogy jelenleg az android, (hiába hogy linux) az egyik legsérülékenyebb rendszer.
Az androidból egy dolog hiányzik szerintem, ami az alap linux rendszerekben van: a root jogok elérése. Vagy sima androidot használsz tiltott root jogokkal, akkor keveset tud a gép, vagy rootoltat, akkor viszont sérülékennyé is válik. Pont az az apró átmenet hiányzik, ami ezt ki tudná küszöbölni, és más linux rendszereken megvan. Ezt meg nem értem miért nem teszi meg a Google. Sejtem hogy a jelszavas védelem mobilon nehézkes zaklatásnak tűnő kérése miatt, de arra meg ott a grafikus jelszó lehetősége.
Na mindegy, szerintem sem nagyobb a kockázat (sőt talán éppen a nyílt kód miatt kisebb) mint a többié. A cikk nem korrekt.
Kicsit persze megijedtünk, hogy telefonnal, de azért jó, hogy tudtuk a gépet befolyásolni.
--- a pilóta
@kuki123: Appletek hibái miatt az egész java-t temetni elég erős (gy.k. ostobaság).

www.tiobe.com/index.php/content/paperinfo/tpci/index.html
www.infoworld.com/d/application-development/java-retakes-the-lead-in-language-popularity-212558

"Legjobb példa erre a futtatható programok...amik a háttérben mennek, pedig nem is használja az ember. Ezt még senkinek nem sikerült megmagyarázni hogy ugyan minek fut."

Így elsőnek:
www.youtube.com/watch?v=fL6gSd4ugSI
De nyugodtan olvass utána, ha érdekel. Vagy persze lehetsz write-only user is.

Bemutatkozás

„Amíg agyban nem adod fel, legyőzhetetlen vagy” – ez az elv vezérelt eddigi üzleti pályafutásom során, és igazsága többször is beigazolódott már. Szeretem a nem szokványos megoldásokat, mert az a tapasztalatom, hogy ha ezeket megfelelő időben és helyen alkalmazzuk, óriási előnyt jelenthet a versenyben, legyen szó az élet bármely területéről. Esetenként rendhagyó, de remélem, hasznosnak bizonyuló meglátásaimat írnám le e blogoldalon üzletről, sikerről, kudarcról, és persze szűkebb működési területemről, a távközlési iparról.

Takács Krisztián – cégépítő, távközlési szakértő, a Business Telecom Nyrt. vezérigazgatója

Legfrissebb hírek

Legutóbbi hozzászólások

Címkék

2012 (1) 3G (1) 4G (2) 4k (1) adatbiztonság (1) adatfelhő (1) adatforgalom (6) adatvédelem (3) adatvédelmi szabályozás (1) adatvesztés (1) Alan Mulally (1) Alibaba (1) alközpontok (1) alternatív távközlési szolgáltatók (2) amazon (1) amazon.com (1) Android (4) Angry Birds (1) Apple (10) applikáció (3) árfolyamesés (1) ARM (1) autó (1) Baidu (1) Bank of America (1) Barack Obama (1) Barclays (1) befektetők (2) BEREC (1) Bill Gates (1) Bizottság (1) Blackberry (5) BTel (1) BYOD (2) Capgemini (1) CEF (1) cégek (1) cégvezetés (1) célkitűzés (1) Cisco Systems (1) cloud (1) Consumer Electronics Show (2) D-Link (1) Dell (1) Deutsche Telekom (2) DigitalEurope (1) digitális (1) digitális átállás (1) dotkom buborék (2) DRAM (1) Edward Snowden (2) előfizetők (3) ENSZ (1) Ericsson (1) Eric Schmidt (1) értéklánc (1) EU (3) Eurobarometer (1) Európai (1) Európai Bizottság (11) Európai Unió (1) Facebook (11) Fairphone (1) Fed (1) fejlesztési ciklus (1) felhasználók (3) felhőalapú (1) felhőalapú játékok (1) felhő alapú adattárolás (2) felhő alapú számítástechnika (1) felmérés (1) fenntartható (1) France Telecom (2) Gartner (1) gazdasági növekedés (1) Google (15) Google PLay (1) GSMA (1) hackerek (1) hálózatfejlesztés (3) hálózati eszközök (2) hálózatmegosztás (1) hanghívások (3) Harvard Business Review (1) HTC (1) Hutchison (1) ICE (1) Infenion (1) infokommunikációs (1) informatikai szolgáltatások (1) infrastruktúra (1) Intel (1) internetes bűnözés (1) internetes védelem (1) iPhone (3) iPhone 5 (2) IT-szektor (3) játék (1) játékkonzolok (1) Jeff Bezos (2) jelátalakító (1) jogvita (2) kábelszolgáltatók (1) Kabel Deutschland (1) Karsten Nohl (1) kémszoftverek (1) Kim Dotcom (1) Kína (1) kiskereskedelmi láncok (1) kötvénykibocsátás (1) kötvénypiac (1) közösségi média (4) Kroes (1) LTE (2) LTE-hálózatok (1) LTE-technológia (1) Lumia (1) M2M (1) Macintosh (1) management by walking around (1) Mannesmann Mobilfunk (1) Mark Zuckerberg (2) McAfee (1) médiabox (1) Mercedes-Benz (1) Michael Dell (1) Microsoft (5) Mobidia (1) mobilcégek (1) Mobility Report (1) mobilkommunikáció (2) mobilpiac (1) mobilsszolgáltatók (1) mobilszolgáltatók (6) mobiltechnológia (1) mobiltelefon (4) mobil eszközök (1) mobil kommunikáció (1) mobil pénztárca (3) MVNO (1) nagyvállalat (1) Neelie Kroes (3) Netflix (1) NFC (1) nfc (1) Nokia (4) Nokia Siemens Networks (2) NSA (4) okostelefon (11) okostelefon-alkalmazás (2) okostelefon-alkalmazások (4) okostelefonok (17) oksotelefonok (1) operációs rendszer (2) optikai hálózatok (1) Orange (2) Ovum (1) PayPal (1) PC (1) pénzügyi szolgáltatások (1) pénzügyi válság (2) Philips (1) PIN-kód (1) portfolioblogger (82) POS-terminálok (1) PRISM (4) reklámbevételek (1) RIM (1) roaming (1) roaming-díjak (1) Rovio (1) Saas (1) Safe Harbor (1) Samsung (7) SAP (1) Satya Nadella (1) Siemens (1) SIM (2) SIM-kártya (1) Stephen Elop (2) Steve Ballmer (2) Steve Jobs (2) stratégia (1) stratégiai döntés (1) Streetspotr (1) szabadalmak (2) szatellites ineternet (1) szélessáv (2) szélessávú (2) szélessávú hálózatok (1) szélessávú lefedettség (1) szerver (2) szoftverek (1) szolgáltató (1) szolgáltatók (1) tablet (1) tabletek (1) tárolókapacitás (1) távközlési piac (2) távközlési szektor (1) távközlési szolgáltatók (6) technológia (5) Telefonica (1) telekom-szektor (1) telekommunikációs (1) televízió (1) Tencent (1) testen viselhető készülék (1) Time Warner (1) tőkepiac (1) tőkeszerkezet (1) tőzsde (1) Tumblr (1) Twitter (2) ügyfélkör (1) USA (2) üzleti terv (1) vállalatépítés (1) vállalati ügyfelek (1) vállalkozás (1) Verizon Wireless (3) Világbank (2) VISA (1) Vodafone (4) Washington Post (1) Windows (1) Windows Mobile (1) Windows Phone (1) Yahoo (1) YouGov (1) Youtube (2) Zuckerberg (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása