A közösségi média tömeges elterjedésének komoly lélektani hatásai vannak, ezzel kapcsolatban már-már megdöbbentő statisztikák jelentek meg 2012-ben. A közösségi hálókkal szemben a leggyakrabban megfogalmazott kritika, hogy függőséget okoznak, és a virtuális életben való elmerülés megakadályozza a normális életvitelt. Most azonban az is kiderült, hogy a Facebook gyakori látogatása nemcsak realitásérzékünkre nézve lehet káros, de negatív, irigy gondolatokat is könnyen kiválthat.

Egy most nyilvánosságra hozott német felmérés nagyon érdekes eredményt hozott. A válaszadók 30 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az irigység zavaró tényező lehet a Facebook gyakori használatánál. A „Facebook-irigység” azonban az irigység egy speciális fajtája. Miközben a „hétköznapi” irigység általában a másik sikereire, nálunk jobb képességeire irányul, a Facebook-irigységet kifejezetten a szabadidő kellemes eltöltésének dokumentumai váltják ki. Vagyis ha látjuk, hogy ismerősünk lapján egymást váltják a síparadicsomokban, homokos tengerpartokon és vad partikon készített fotók, ez negatív gondolatokat ébreszthet bennünk, amennyiben például bánjuk, hogy mi nem töltjük ilyen tartalmasan a szabadidőnket.

Ez az irigység abban is eltér például a jövedelmi különbségek miatti feszültségektől, hogy egyáltalán nem életkor-függő. A jövedelmi irigységre inkább az a jellemző, hogy az idősebb, ötvenhez közelítő embereknél vált ki negatív érzéseket, ha megtudják, hogy valaki többet keres náluk. Ennek főleg az áll a hátterében, hogy ekkor tudatosul bennük, milyen lehetőségeket szalasztottak el az életükben, amelyek valószínűleg nem térnek vissza többé. Egy fiatalabb, 45 év alatti ember esetében ugyanakkor jellemzően inkább ösztönzően hat, ha megtudja, hogy valaki többet keres nála. Az ő esetében a magasabb jövedelmi szint még egy reális, nem pedig egy elszalasztott lehetősségként tűnik fel. A Facebook-irigység viszont kortól függetlenül felbukkanhat.

A Facebook által kiváltott irigység hátterében több olyan tényező is meghúzódik, ami a nem virtuális szociális érintkezés esetén kisebb szerepet játszik. Egyrészt a feltett képek egy akár a valóságtól teljesen elrugaszkodott, szinte virtuális képet is közvetíthetnek a többiek felé. Ráadásul sok posztoló nem is igazán gondolja végig, hogy képei milyen hatást válthatnak ki a megtekintők körében.

A tanulmány az érdekes jelenség mellett még egy dolgot megmutat, bár nem szándékosan. A közösségi hálók működése és terjedése nemcsak a távközlési szektor számára biztosít állandó tennivalót, de a társadalomkutatók számára is kifogyhatatlan muníciót ad.